Német pénzügyminiszter Kijevben: Nem lehet hagyni, hogy Ukrajna veszítsen

2023. augusztus 14. – 14:50

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn Ukrajnába látogatott Christian Lindner német pénzügyminiszter.

„Ukrajna támogatása ezekben az időkben nekünk, Németországnak nem csak emberiesség és szolidaritás kérdése, hanem a nagyon is saját állampolitikai érdekünkben áll”

– jelentette ki a FAZ szerint a kijevi főpályaudvaron.

Ukrajnában a nyugati értékeket védik,

„nem lehet hagyni, hogy Ukrajna elveszítse a háborút”

– mondta a DPA hírügynökség tudósítása alapján.

A német miniszter többek között Vitalij Klicsko polgármesterrel tárgyalt. Légvédelmi rendszerek és nagy hatótávolságú fegyverek szállításáról egyeztettek.

Christian Lindner és Vitalij Klicsko Kijevben 2023. augusztus 14-én – Fotó: Kijevi Főpolgármesteri Hivatal Sajtószolgálata / Reuters
Christian Lindner és Vitalij Klicsko Kijevben 2023. augusztus 14-én – Fotó: Kijevi Főpolgármesteri Hivatal Sajtószolgálata / Reuters

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a hétvégén arra kérte Olaf Scholz kancellárt, hogy a németek adjanak a Taurus nevű cirkálórakétáikból. A német-svéd fejlesztésű, repülőgépről indítható fegyver hatótávolsága több száz kilométer, azaz Ukrajna akár mélyen Oroszországban található célpontokat is ki tudna lőni vele. Emiatt a Spiegel szerint Boris Pistorius védelmi miniszter arra kérte a rakéta gyártóját, hogy módosítsa a fegyver szoftverét, így ne vethessék be orosz területen.

A lap arra is emlékeztet: Christian Lindner elutasítóan nyilatkozott arról, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatáshoz többet tegyenek hozzá a tagállamok. Ahogy arról korábban írtunk, az Európai Bizottság 66 milliárd euró többletbefizetést kért az uniós országoktól, ami jórészt Ukrajna támogatására menne. Orbán Viktor is hangosan ellenzi a tervezetet, bár ez alig burkoltan egy taktikai vétófenyegetés a befagyasztott magyar támogatások megszerzéséért.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!