Az orosz védelmi miniszter szerint Ukrajna katonai erőforrásai majdnem kimerültek

2023. augusztus 15. – 12:42

Másolás

Vágólapra másolva

„A harci cselekmények előzetes egyenlege azt mutatja, hogy Ukrajna katonai erőforrásai csaknem kimerültek” – ezt Szergej Sojgu, orosz védelmi miniszter mondta kedden, a 11. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián. Sojgu szerint a háború során kiderül, hogy a nyugati fegyverek, a NATO hadművelettervezési, csapatirányítási és kiképzési módszerei nem biztosíthatnak fölényt a harctéren.

„Ma a harctéren semmi sem egyedi és sebezhetetlen az orosz fegyverekkel szemben. Sok esetben még a szovjet gyártmányú eszközök is felülmúlják harci mutatóikban a nyugati modelleket. Objektív ellenőrzési adatokkal rendelkezünk német tankok, amerikai páncélozott járművek, brit rakéták és más fegyverrendszerek megsemmisítéséről. Készek vagyunk megosztani partnereinkkel a nyugati technika gyenge oldalaira vonatkozó értékeléseinket” – fogalmazott a miniszter.

Sojgu szerint Oroszország a „különleges hadművelettel” párhuzamosan, rövid határidőkkel, többszörösére növelte az előállított rakétatüzérségi fegyverek, a harckocsik és egyéb páncélozott járművek, valamint a drónok számát. A miniszter egyúttal megismételte Moszkva álláspontját, amely szerint ma Oroszországgal nem Ukrajna fegyveres erői állnak szemben, hanem az egész kollektív Nyugat, amelyhez csatlakoztak az ázsiai-csendes-óceáni térség egyes államai is. Sojgu szerint a külföldi tanácsadók az ukrán katonákat arra használják fel, hogy elgyakoroltassák a harc különböző változatait nyugati fegyverek használatával, nem törődve az emberveszteségekkel. Állítása szerint a fogságba esett ukrán katonák rendkívül negatívan vélekedtek a NATO-szabvány szerinti katonai kiképzésről.

Ukrán tüzérek a donyecki fronton – Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency / AFP
Ukrán tüzérek a donyecki fronton – Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency / AFP

Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok, amely korábban háborús bűncselekményként emlegette a kazettás lőszerek bevetését, ilyeneket adott át Ukrajnának. Szerinte az is várható volt, hogy a humanitárius szervezetek nem ítélik el az ilyen eszközök akár civileket is sújtó alkalmazását, és kilátásba helyezte, hogy Moszkva felülvizsgálhatja döntését, amelyben lemondott a kazettás eszközök használatáról.

A konferenciával párhuzamosan zajlik az orosz főváros vonzáskörzetéhez tartozó Kubinkában a hétfőn megnyitott Armija-2023 haditechnikai kiállítás és vásár, amelyen 85 ország képviselteti magát, ami a szervezők szerint több mint duplája a tavalyinak. A fórumon Kína, India és Irán is állít ki haditechnikai eszközöket. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!