A román védelmi minisztérium szerint nem fenyegették közvetlenül Románia területét az orosz támadások

2023. szeptember 7. – 16:05

Másolás

Vágólapra másolva

Nem fenyegették közvetlenül Románia területét vagy felségvizeit az Ukrajnát ért szerdai orosz támadások – közölte a román védelmi minisztérium.

Szerda kora reggel újabb orosz dróntámadás érte a román-ukrán határon fekvő Izmajil városát. Nem sokkal később a román védelmi minisztérium megerősítette, hogy egy orosz drónt maradványait találták meg a Duna-delta romániai szakaszán.

Csütörtök délelőtt Jens Stoltenber NATO-főtitkár, az uniós döntéshozóknak azt mondta: „Nincs arra utaló jel, hogy a román területen talált dróntörmelékeket Moszkva által Románia ellen indított szándékos támadás okozta volna”.

Klaus Iohannis román elnök szerda délután még azt nyilatkozta, ha bebizonyosodik, hogy az elemek egy orosz drónhoz tartoznak, az Románia szuverenitásának és területi integritásának súlyos megsértése lenne.

Nem ez az első alkalom, hogy Ukrajnával határos NATO-tagország területére zuhantak drón- vagy rakétamaradványok. Tavaly novemberben két ember meghalt Lengyelországban egy rakéta miatt, amely a határ közelében zuhant le. Később a vizsgálat bizonyította, hogy ukrán légvédelmi rakéta volt. Tavaly decemberben egy orosz rakéta is lengyel területen zuhant le.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!