Romániában légvédelmi óvóhelyeket építenek az ukrán határ közelében élőknek

2023. szeptember 12. – 21:43

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában légvédelmi óvóhelyeket építenek az ukrán határ közelében élőknek, miután múlt héten drónmaradványok zuhantak le az ország területén. Mintegy ötven román katona kedden megkezdte két óvóhely kiépítését – áll a román védelmi minisztérium közleményében. A beton óvóhelyek célja a plaurui lakosok védelme, és amint elkészülnek, átadják őket a helyi hatóságoknak – tették hozzá.

A román hadsereg katonái légvédelmi óvóhelyet építenek Plauru faluban, Bukaresttől 300 kilométerre keletre 2023. szeptember 12-én – Fotó: Mihai Barbu / AFP
A román hadsereg katonái légvédelmi óvóhelyet építenek Plauru faluban, Bukaresttől 300 kilométerre keletre 2023. szeptember 12-én – Fotó: Mihai Barbu / AFP

A lépésre a román nemzeti rendkívüli helyzetek bizottságának döntése nyomán került sor, amely szerint „védelmi intézkedéseket kell hozni az ukrajnai konfliktusövezet közvetlen közelében lévő ország területén”.

A romániai Plauru falu a Duna jobb partján, az ukrajnai Izmajil kikötőjével szemközt fekszik. Az orosz hadsereg július óta rendszeresen drónokkal támadja Ukrajna kikötőit, köztük Izmajilt is, hogy így lehetetlenítsék el az ukrán gabona exportját.

Múlt héten a román védelmi minisztérium bejelentette, hogy egy, „az orosz hadsereg által használtakhoz hasonló” drón darabjait találták meg az Ukrajnával határos Plauru térségében.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!