Pont akkor volt hálózati kiesés a Starlinknél, amikor az ukránok a szevasztopoli kikötőt támadták

2023. szeptember 13. – 09:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Starlink hivalatos X-oldalán jelent meg éjszaka egy tájékoztatás arról, hogy a műholdas kommunikációs hálózat egy hiba miatt szünetel. Egy órával később közölték, hogy a hálózati probléma megoldódott. Az eset azért különös, mert pont ebben az időpontban támadták az ukránok rakétákkal és drónokkal az orosz megszállás alatt álló Szevasztopol kikötőjét, és az ott állomásozó orosz hadiflotta hajóit.

Az X-en (korábban Twitter) többen azt írták, a kettőnek köze lehet egymáshoz, miután Elon Musk pont múlt héten ismerte el, hogy tavaly megakadályozott egy ukrán támadást Szevasztopolnál azzal, hogy lekapcsolta a Starlinket. Musk a döntését azzal indokolta, hogy „a háború súlyos eszkalációját” állította meg, és és „mini Pearl Harbor”-nak titulálta a meghiúsuló támadást.

Szevasztopolban moszkvai idő szerint szerda éjjel három óra körül ütött ki tűz egy hajógyárban egy rakétabecsapódás következtében. Az orosz védelmi minisztérium később közölte, hogy tízből hét rakétát semlegesített a légvédelem. A minisztérium állítása szerint három tengeri drónnal támadták a Szevasztopolnál állomásozó orosz Fekete-tengeri Flotta hajóit is, de mindet hatástalanították. A támadásban 24-en sérültek meg és két, javítás alatt álló hajó is megrongálódott.

Az ukránok állítása szerint a támadásban egy orosz partraszállító hajó és egy orosz tengeralattjáró is megsérült.

Mindeközben az oroszok drónokkal támadták Odesszát, kikötői létesítmények rongálódtak meg, hatan megsérültek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!