Légitámadás volt Kijevben, a lehulló törmelék épületekbe csapódott

2023. szeptember 21. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

Támadás érte Kijevet csütörtökön kora reggel – jelentette be Vitalij Kilicsko, Kijev polgármestere egy Telegram-bejegyzésben. Klicsko arra kérte a fővárosban élőket, hogy maradjanak az óvóhelyeken, a légvédelem dolgozik a támadás kivédésén.. A bejelentés szövege szerint ez nagyobb részt sikeres is, mert visszaverték a támadásokat, de néhány épület megrongálódott.

„Az áldozatokról egyelőre nincs információnk” – tette hozzá Klicsko, aki áram- és vízkimaradásokra hívta fel a figyelmet. Szerhij Popko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője elmondta, hogy legalább két kerületben törmelékek hullottak le, amikor a légvédelem elhárított a támadást. (CNN)

Fotó: Reuters Fotó: Reuters
Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!