Izrael: Tisztában vagyunk vele, hogy időbe telik majd a kiürítés, de a helyzet a Hamász felelőssége

2023. október 13. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője szerint a hadsereg tisztában van azzal, hogy 1,1 millió ember evakuálása Gáza északi részéből több ideig is tarthat, mint 24 óra.

„Ez egy háborús övezet, igyekszünk időt biztosítani nekik, és sok erőfeszítést teszünk, és megértjük, hogy ez nem csak 24 órát vesz majd igénybe” – mondta a BBC kérdésére válaszolva egy tájékoztatón. „Szomorú valóság? Ez a Hamász felelőssége” – tette hozzá.

Hagari azt nem volt hajlandó pontosítani, hogy figyelembe veszik-e, ha az evakuáció tovább tart majd. „Megértjük, hogy ez időbe telik. Csak ennyit mondtam” – válaszolta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!