Észak-Korea is szállíthatott fegyvereket a Hamásznak – állítja a dél-koreai hadsereg

2023. október 17. – 08:27

Másolás

Vágólapra másolva

A dél-koreai hadsereg azt állítja, hogy figyelemmel kíséri azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy Észak-Korea fegyvereket szállított a Hamásznak az Izrael elleni támadáshoz.

„Továbbra is látunk bizonyítékokat arra, hogy Észak-Korea különböző fegyvereket exportál közel-keleti országoknak és militáns csoportoknak, beleértve az izraeli határ közelében nemrég felfedezett észak-koreai gyártmányú 122 mm-es tüzérségi lövedékeket, amelyeket feltehetően a Hamászt aktívan támogató vagy a Hamászhoz kötődő militánsok használnak” – mondta egy katonai tisztviselő dél-koreai újságíróknak.

A tisztviselő azt is felvetette, hogy a Hamász motoros siklóernyőkkel történő behatolásának taktikája is Észak-Koreából származhat.

Éppen néhány napja közölte a Fehér Ház, hogy Észak-Korea több mint ezer konténernyi katonai felszerelést szállított Oroszországba, amit Moszkva az Ukrajna ellen indított háborújában használhat.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!