Nyugati muszlim és zsidó vezetők ítélték el az erőszak és a gyűlölet minden formáját

2023. október 17. – 12:39

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar nyilvánosság kormányközeli körök által uralt részén folyamatosan arról próbálják informálni az embereket, hogy a Nyugaton élő muszlimok egységesen imádják az erőszakot, a Hamászt támogatják, halálba küldenék a zsidókat, és egyébként is az egész nyugati civilizációt porig akarják rombolni.

Pedig ez nyilvánvalóan nincs így. Bár jó pár helyen voltak olyan demonstrációk, amik a Hamász-féle terrorral szimpatizáltak és súlyosan antiszemita hangvételűek voltak, de természetesen a nyugati muszlimok sem alkotnak egy teljesen homogén masszát, ahogy semmilyen más vallás vagy kisebbség köreiben sincs ilyen.

Nyugati muszlim politikai és vallási vezetők közül nem kevesen elítélték a Hamász tömegmészárlását, és nem örülnek annak, hogy a szélsőségesek miatt az egész muszlim közösségre rossz fény vetül.

A BBC tudósítása szerint kedden Londonban a canterburyi érsek összehívta a muszlim és a zsidó közösségek vallási vezetőit, hogy szót emeljenek “a gyűlölet és erőszak minden formája ellen”.

Az eseményen Ibrahim Mogra sejk, leicesteri kutató és imám úgy fogalmazott: "A brit muszlimoknak és zsidóknak sok közös vonásuk van – és sok személyes kapcsolat is van közöttünk. Voltunk és leszünk néha ellentétes oldalon – de szomszédokként békében és harmóniában élünk együtt anélkül, hogy gyűlölethez vagy erőszakhoz folyamodnánk. Sajnálatos és helytelen, hogy az itteni zsidó közösségünk gyűlölet-bűncselekmények célpontja lett. Imádkozom, hogy legyen vége ennek a háborúnak – és az ártatlanokért, akiket ez a káosz elkapott.

Justin Welby, canterburyi érsek, Ibrahim Mogra és Jonathan Wittenberg tart sajtótájékoztatót Londonban a megbeszélés után 2023. október 17-én – Fotó: Doug Peters – Pa Images / Getty Images
Justin Welby, canterburyi érsek, Ibrahim Mogra és Jonathan Wittenberg tart sajtótájékoztatót Londonban a megbeszélés után 2023. október 17-én – Fotó: Doug Peters – Pa Images / Getty Images

Őt követte Jonathan Wittenberg, a maszorti zsidóság vezető rabbija, akit az előtte felszólaló Mogra "kedves barátként" jellemzett. Wittenberg úgy fogalmazott: A zsidó közösség régóta elítéli és továbbra is elítéli a muszlimok ellen irányuló rasszizmus minden formáját, bármilyen forrásból is származzon az. A brit zsidó és muszlim közösségek vezetőiként megerősítjük kapcsolataink fenntartásának fontosságát, még a különösen nehéz időkben is. Alapvető fontosságú, hogy az Egyesült Királyságban szomszédokként és polgártársként békében és tisztelettel éljünk együtt. Az én imáim is azokért az ártatlan emberekért vannak, akiket ez a borzalom érintett. Mindketten az élet oldalán állunk... és imádkozunk egy jobb jövőért mindenki számára.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!