Az izraeli védelmi miniszter a háború után megszakítaná a kapcsolatot a Gázai övezettel

2023. október 20. – 18:16

Másolás

Vágólapra másolva

Joáv Galant pénteken egy parlamenti bizottsági ülésen azt mondta, Izrael közelgő hadjáratának egyik célja, hogy minden kapcsolatot megszakítsanak a térséggel. „Ha a Hamásszal vívott háborúnak vége lesz, Izrael egyszer és mindenkorra megszabadul a Gázai övezetben vállalt kötelességeitől” – mondta a védelmi miniszter. Azt is újfent hangsúlyozta, hogy a cél az, hogy teljesen megsemmisítsék a Hamász katonai és kormányzó erejét, és új fejezetet nyissanak a régió biztonsági helyzetét illetően.

Galant korábban egy beszédében azt mondta, Izrael ebben a hadjáratban meg fogja semmisíteni a Hamászt, de ez nem lesz könnyű, nem egy-két napig fog tartani, hanem akár egy hónapig is. „Arra kérlek benneteket, hogy öljetek meg minden terroristát. Ez a szabály. Bízunk bennetek és számítunk rátok. Ma még csak messziről látjátok Gázát, de belülről is látni fogjátok” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!