Izrael bezáratja az al-Dzsazíra jeruzsálemi irodáját

2023. október 20. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli kormány pénteken jóváhagyta „az állam biztonságát sértő műsorszolgáltatók bezárását célzó rendkívüli rendelkezéseket”, írja az Euronews. Az intézkedésekkel bezáratják az al-Dzsazíra jeruzsálemi irodáját.

A hivatalos közlemény szerint bizonyítékokat mutattak be arról, hogy

a csatorna „az ellenséget segíti, a Hamász szolgálatában álló propagandát sugároz arab és angol nyelven a világ minden táján élő nézőknek, sőt, érzékeny információkat ad át ellenségeinknek”.

Shlomo Karhi kommunikációs miniszter közölte: „a szóban forgó rendeletek felhatalmaznak minket arra, hogy bezárjunk csatornákat, lefoglaljuk a berendezéseket, és visszavonjuk azon újságírók megbízólevelét, akikről kiderül, hogy háborús időszakban veszélyeztetik államunk biztonságát”.

Az Euronews emlékeztet: pár napja a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet kérte Izraelt, hogy ne zárassa be az adót és hagyja, hogy az újságírók végezhessék a dolgukat.

Az Euronews azt is megjegyzi, hogy 2017-ben már született hasonló izraeli döntés: Jeruzsálem azzal érvelt, hogy a térség összes állama úgy véli, az al-Dzsazíra támogatja a terrorizmust és a vallási fanatizmust. Akkor Szaúd-Arábia is hasonló érvekkel tiltotta ki a katari adó dolgozóit.

Tavaly Ciszjordániában lelőtték az al-Dzsazíra egyik ismert újságíróját, Sirín Abu Aklát, miközben Dzsenin városában az izraeli hadsereg rajtaütéséről forgatott. A katari kormány, a hírcsatorna és a palesztin egészségügyi minisztérium az izraeli hadsereget vádolta a „hidegvérű gyilkossággal”. Az al-Dzsazírával feszült, ellentmondásos viszonyban álló Izrael viszont tagadta felelősségét, a hadsereg szóvivője szerint palesztin lövedék találta el Aklát, de felajánlotta, hogy a felelősséget egy „közös vizsgálatban” tisztázzák. Az Izraeli Védelmi Erők előzetes vizsgálata arra jutott, hogy vagy egy lövöldőző palesztin, vagy egy járműből visszalövő izraeli katona lőhette le az újságírót, de nem lehet megállapítani a felelőst, a CNN később arról írt, hogy videók a hadseregre utalnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!