Oroszország továbbra is tagadja, hogy ők rongálták volna meg a finn-észt gázvezetéket

2023. október 23. – 16:28

Oroszország továbbra is tagadja, hogy ők rongálták volna meg a finn-észt gázvezetéket
Ukrán önkéntesek egy kijevi kiképzőbázison – Fotó: Thomas Peter / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Míg Magyarországon október 23-át ünnepeljük, Ukrajnában továbbra is zajlik az orosz invázió. Ez a hírösszefoglalónk a legfontosabb hétfői eseményekről.

  • Az EU még mindig a háborút támogatja – mondta az MTI szerint Szijjártó Péter. A Bizottság 20 milliárd eurós tervezetében szó esik például további fegyverszállítmányokról és ukrajnai kiképzőközpont létesítéséről, és a külügyminiszter szerint van, aki már arról beszél, hogy fegyvergyártó üzemeket is lehetne Ukrajnába telepíteni, ami Szijjártó szerint rossz ötlet. Ilyenek egyébként a magyar kormánnyal jó viszonyt ápoló török Baykar Makina és német Rheinmetall.
  • A brit védelmi minisztérium elemzése szerint a 2024-es orosz költségvetésben az ideihez képest 68 százalékkal emelik a védelmi kiadásokat (ami így a GDP 6 százalékát teszi majd ki), míg az oktatásra és egészségügyre fordított pénz marad a 2023-as szinten. Pontosabban kevesebb, mint idén, hiszen az infláció Oroszországot sem kímélte.
    A védelemre fordított pénz egy jó része „különleges katonai műveletben” megsérült katonák ellátására megy majd. A munkaügyi miniszter helyettese szerint a sérült katonák fele hosszútávú ellátásra szorul, minden ötödiknek le kell amputálnia a karja egy részét.
    A nagyobb ráfordítással akarják valószínűleg az inflációt is ellensúlyozni. A kérdés, hogy miből fogják finanszírozni a háborút komoly fejtörést jelenthet a kormány számára, ami a helyi vállalatok magasabb adóztatásával járhat majd. Azonban ha nem fektetnek annyit a hadiiparba, akkor súlyos károkat okozhatnak a saját gazdaságukban, aminek egyik hajtómotorja a háború.

(források: Guardian, Sky News, MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!