Moszkvába látogattak a Hamász képviselői, Izrael elítélte a delegáció meghívását

2023. október 26. – 20:25

Másolás

Vágólapra másolva

Moszkvába látogattak a palesztin Hamász mozgalom képviselői, hogy tárgyalásokat folytassanak a külföldi túszok, köztük orosz állampolgárok szabadon bocsátásáról – jelentette be csütörtökön Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő. Izrael elítélte a delegáció meghívását.

A Musza Abu Marzuk, a Hamász politikai bizottságának tagja által vezetett küldöttséget Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottja fogadta. Bogdanov korábban azt közölte, hogy Katarban megbeszélést folytatott a Hamász politikai vezetésével, és partnereivel megvitatta a palesztin mozgalom által fogva tartott túszok sorsát.

A Reuters jelentése szerint Izrael felszólította Oroszországot, hogy utasítsa ki a Hamász-delegáció tagjait, és megvetendőnek nevezték a meghívásukat. „A Hamász egy, az Iszlám Államnál is rosszabb terrorszervezet. A Hamász felső vezetőinek kezéhez több mint 1400 izraeli vére tapad, akiket lemészároltak, legyilkoltak, kivégeztek és elégettek, ezen felül pedig 220-nál is több izraeli – csecsemők, gyerekek, nők és idősek – elhurcolásáért felelősek” – hangsúlyozta az izraeli külügyminisztérium.

Moszkva többször is az amerikai diplomácia kudarcának tulajdonította a jelenlegi válságot, és tűzszünetre szólított fel Izrael és a Hamász között, valamint a békés rendezést célzó tárgyalások újraindítását sürgették.

(MTI, Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!