Az izraeli katonai vezetés szerint több tucat Hamász-parancsnokot öltek meg

2023. október 29. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Az Izraeli Védelmi Erő (IDF) szóvivője azt mondta, hogy több tucat Hamász-terroristával végeztek a szárazföldi inváziót megelőző bombázások során – írja a BBC. Daniel Hagari azt mondta, hogy szinte mint a szervezet taktikai parancsnokságának tagjai voltak. Ezt független forrásból nem nagyon lehet megerősíteni.

Hagari azt mondta, hogy azért bombáznak ennyire, hogy megkönnyítsék a katonáik dolgát, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek. Azt is hozzátette, hogy több katonai létesítményt is elpusztítottak.

Arra is kitért, hogy a hamászosok emberi pajzsként használják a civileket, amivel háborús bűnöket követnek el. Izrael október 7-e óta mutatott agresszív fellépése miatt Izraelt is van, aki hasonlóval vádolja.

A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze, Karim Khan azt mondta, hogy vizsgálják egyrészt a Hamász október 7-ei támadását, másészt a Gázai övezetben és a Jordán nyugati partján történteket is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!