Nem volt elég kiegyensúlyozott, ezért nem szavazta meg a tűzszünetet kérő ENSZ- határozatot Magyarország

2023. október 29. – 12:38

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország nemmel szavazott a tűzszünetet kérő határozatra az ENSZ Közgyűlésében pénteken, ami azonnali humanitárius tűzszünetre szólította fel a harcoló feleket a gázai háborúban. A határozat a humanitárius tűzszüneten és a segélyek beengedésén felül az illegálisan fogva tartott civilek azonnali és feltétel nélküli szabadon engedésére is felszólít.

A külügyminisztérium a Telexnek azzal indokolta ezt, hogy álláspontjuk szerint az arab csoport nevében kezdeményezett határozat nem volt kellően kiegyensúlyozott, több kiemelten fontos elem hiányzott a szövegből, ami nem tette lehetővé a határozat támogatását. Ezenfelül a határozat nem ítélte el a Hamász október 7-i terrortámadását, nem szólít fel a több mint 200 túsz feltétel nélküli szabadon bocsátására és nem erősítette meg az államok önvédelemhez való jogát.

Magyarország ezen hiányosságok miatt támogatta Kanada módosító javaslatát, amely javított volna a szövegen, elítélve a Hamász terrortámadását és felhívást intézve a túszok szabadon bocsátására. Sajnálatos módon azonban a módosítás nem került elfogadásra, írták közleményükben.

A Hamász fegyveresei 225 embert túszul ejthettek Izraelben, akiket aztán a Gázai övezetbe hurcoltak. A magyar kormány négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről tud.

Egyébként az elfogadott határozat is elítéli a civilek fogva tartását, csak úgy fogalmaz, hogy ez az összes, illegálisan fogva tartott civilekre vonatkozik, míg a kanadai módosítás kifejezetten azoknak a civileknek a szabadon engedését követeli, akiket túszul ejtettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!