Az izraeli hadsereg állítása szerint elfoglalta a Hamász erődítményét Észak-Gázában

2023. november 7. – 08:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt állítja, hogy a csapatai elfoglalták a „Hamász katonai erődítményét” a Gázai övezeten belül – írja a Sky News.

A kedd reggel kiadott közlemény szerint az erődítmény „a Hamász terrorszervezethez tartozik a Gázai övezet északi részén”. A jelentések szerint páncéltörő rakétákat, indítórakétákat, egyéb fegyvereket és hírszerzési anyagokat találtak a helyszínen.

Egy vadászgép is csapást mért egy objektumra, ezzel az IDF becslései szerint 10 fegyveres Hamász-tagot öltek meg, a tengeri erők pedig stratégiai célpontokat és „technológiai eszközöket tartalmazó állásokat” támadtak.

„Továbbá az IDF csapatai felderítettek néhány Hamász-terroristát, akik elbarikádozták magukat az al-Kudsz kórház melletti épületben, és azt tervezték, hogy onnan támadást hajtanak végre az erők ellen” – állt a közleményben.

Hozzátették, hogy ezután a közelben légicsapást hajtottak végre, ami jelentős másodlagos robbanásokhoz vezetett, ez pedig szerintük egy Hamász fegyverraktár jelenlétére utal a polgári területen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!