Nem találnak kocsit, amivel elmehetnének a rafahi átkelőig, ezért hét magyar még mindig Észak-Gázában van

2023. november 7. – 15:17

Másolás

Vágólapra másolva

Még mindig Gázában van az a hét magyar állampolgár, akik korábban nem tudtak eljutni a rafahi átkelőhöz, hogy kimeneküljenek az övezetből – írja az ATV.

Az ATV híradója diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a hét személy között van egy testvérpár gyerekekkel, egy nagybácsival és további hozzátartozókkal.

„Ahogy mindennap, ma is beszéltünk velük telefonon és azt tudom mondani, hogy épségben vannak” – nyilatkozta Paczolai Máté külügyi szóvivő.

Az érintett magyaroknak nagyjából 34-40 kilométeres útszakaszt kellene megtenniük, hogy a rafahi átkelőn keresztül Egyiptomba távozhassanak. A Külügyminisztérium közlése szerint azonban eddig nem sikerült megfelelő járművet és elegendő üzemanyagot keríteniük az útra, így a magyarok nem tudtak elindulni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!