Az izraeli hadsereg állítása szerint megöltek 30 Hamász-harcost, és több tucat fegyvert lefoglaltak

2023. november 10. – 14:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint az elmúlt nap folyamán számos támadást hajtottak végre a Gázai övezetben. „A 7. dandár IDF-katonái rajtaütéseket hajtottak végre egy Hamász katonai állás és egy kiképzőtelep ellen, amely a polgári területek szívében található” – áll az IDF jelentésében.

A közlemény szerint 30 Hamász-harcost öltek meg, és tucatnyi fegyvert foglaltak le.

„Ezen kívül a katonák rajtaütöttek Muhammad Szinvarnak, a Hamász-vezető Jahja Szinvar testvérének az irodáján, ahol katonai dokumentumokat találtak” – állította a közlemény.

A palesztin enklávé északi részét ért izraeli csapást követően felszálló füst látható az épületek fölött 2023. november 20-én – Fotó: Jack Guez / AFP
A palesztin enklávé északi részét ért izraeli csapást követően felszálló füst látható az épületek fölött 2023. november 20-én – Fotó: Jack Guez / AFP

Egy külön hadműveletben a 7. dandár csapatai a Yahalom különleges egység katonáival együtt razziát tartottak egy másik Hamász-állásban, ahol a közlemény szerint „légvédelmi rakéták működtetésére és kalibrálására szolgáló rendszereket fedeztek fel”.

(Sky News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!