Törökország kész befogadni a palesztin sérülteket, jelentette ki újból Erdoğan török elnök

2023. november 10. – 09:05

Másolás

Vágólapra másolva

Erdoğan török elnök ismét kijelentette, hogy országa készen áll a sérült palesztinok befogadására a Gázai övezetből, mivel az ottani kórházak zsúfolásig tele vannak. Törökország próbálja fokozni a nyomást is Izraelre, hogy a sérült palesztinok elhagyhassák a Gázai övezetet – mondta Erdogan Taskentben.

Erdoğan utalt arra is, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter is nyitott volt a rafahi átkelőn az övezetbe érkező humanitárius segélyek növelésére. Törökország azt szeretné elérni, hogy naponta akár 500 segélyszállító teherautó is beléphessen Gázába, valamint más országokkal is együttműködik, hogy mentőautókat, élelmiszert, vizet és gyógyszereket juttasson a területre.

A török elnök a konfliktus kitörése óta végig határozottan kiállt Izraellel szemben, megszállóknak nevezve őket, és nem ismerte el a Hamászt terrorszervezetként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!