Izrael szerint a katonai akciók nélkül nem adott volna át túszokat a Hamász

2023. november 24. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

„Fel vannak készítve a szakemberek arra, hogy kellő érzékenységgel kezeljék a kiszabadított túszokat, a gyerekeket, akik ötven napig voltak fogságban, nem is tujduk, milyen körülmények között” – mondta egy rövid sajtótájékoztatón az izraeli külügyminisztérium képviselője. A kiszabadult túszok már biztonságban vannak, de hosszú az út hazáig, Izraelbe – mondta, utalva arra, hogy az izraeli erők az egyiptomi Rafahnál vehetik át a nőkből és gyerekekből álló 13 fős első csoportot, akik a Hamász és Izrael között kötött megállapodás nyomán hagyhatták el a Gázai övezetet.

Rajtuk kívül még több mint 30 személy jöhet el a fogságból a következő négy napban, ám így is sokan, csaknem kétszázan lehetnek további foglyok, akiknek hazatértét szintén várja Izrael.

A külügyi képviselő megjegyezte: eredményt kizárólag az Izrael által megkezdett katonai akciók révén értek el. Ezzel jelezte, hogy a Hamász ellen irányuló csapások nélkül – amelyeknek civil áldozatai miatt érte már nemzetközi kritika Izraelt –, nem lehetett volna a megállapodásra kényszeríteni a terrorista szervezetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!