Erasmus-ügyben a kormány még nem kapott hivatalos választ a haladékkérelmére

2023. december 8. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

Időhúzással, kettős mércével és pánikkeltéssel vádolta „Brüsszelt” az Erasmus-ügyben Hankó Balázs. A felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkár az Indexnek részletesen beszélt a tavalyi döntés következményeiről, amellyel a vagyonkezelő alapítványokat és az általuk fenntartott „modellváltó” intézményeket eltiltották az uniós kötelezettségvállalásoktól. A tagállami miniszterek európai bizottsági javaslatra úgy látták, hogy az alapítványok nem elég átláthatóan működnek, összeférhetetlen módon ülnek bennük politikai döntéshozók, és a magyar kormány nem kezelte a hónapokkal korábban ismertetett bizottsági kifogásokat.

Az Erasmusnál még nem válaszolt az Európai Bizottság

A tiltás részben az Erasmus+ kutatási cseréknél érinti a modellváltó egyetemeket. Ennél a kormány legutóbb egy november 23-i határidőről beszélt, de addig és azóta sem sikerült megegyezni. Hankó Balázs november végén személyesen egyeztetett az Európai Bizottsággal,

azt kértem, hogy a magyar [modellváltó] egyetemek kapjanak egy három hónapos haladékot,

mert még mindig bízunk abban, hogy eredményre vezethetnek azok a legutóbbi javaslatok, amelyeket néhány héttel ezelőtt küldtünk ki nekik. Ezekre a vállalásokra azonban szokásosan

még mindig nem kaptunk választ”.

Szóban azt jelezték, hogy mindent megtesznek a három hónapos türelmi idő biztosítására.

Időhúzás, kettős mérce, pánikkeltés

Az államtitkár szerint a kormány minden feltételt teljesített, de mindig újakat kérnek, „amelyek csak az időhúzást szolgálják”. Ilyen, hogy két évig ne kerülhessen a kuratóriumokba valaki, miután politikai tisztséget viselt. Szerinte az elvárás „tipikus brüsszeli kettős mérce”, mert egy másik intézmény, az Európai Parlament egy tervezett, „hasonló” szabálynál csak fél évet vár el.

Az Erasmus keretszerződései 2024 nyaráig még élnek. (A programban közreműködő Tempus és a kormány is hangsúlyozni szokta, hogy addig a modellváltó egyetemeken is minden feltétel adott az erasmuszozáshoz.) Ha a korábban megkötött megállapodáson keresztül az egyetemek még kijuttatnának diákokat és ehhez szükségük van pluszforrásra, akkor a kormány segítő kezet nyújt, mondta az államtitkár.

Bár nem tette hozzá, de a kormánynak a nyár végén már 1,8 milliárd forinttal be kellett szállnia. Előtte az Európai Bizottság azért aggódott, hogy a modellváltó egyetemek kieshetnek az Erasmusból, Hankó Balázs szerint a testület félelmet és pánikot keltett.

Horizont: A pótalap fele fogyott el

Hankó Balázs a másik leginkább érintett programról, a Horizont Európa kutatási együttműködésről elmondta, hogy a tavaly decemberi döntés előtt kötelezettségvállalásig jutott pályázatok rendben mehetnek. A többinél „a jelenlegi státusz szerint a modellváltott egyetemek számára a csatlakozás lehetősége továbbra is adott”, de ehhez a kormánynak kell pénzt adnia, még tavasszal létre is hozott egy ötmilliárd forintos alapot.

Amit nem tett hozzá, hogy maguk a modellváltó egyetemek már júniusban eurómilliós károkról beszéltek. mert szerintük hiába csatlakozhatnak elvben, gyakorlatilag a többi jelentkező nem veszi be őket az – általában több szereplőre kiirt – pályázatokba. Hankó Balázs elmondta, hogy a Horizont támogatásait pótló alapból az összeg nagyjából felére jelentkeztek be az intézmények, de ezt igény szerint tudják bővíteni.

A kormány épp növelni próbálná a Horizont Európa magyar felhasználását. Hankó Balázs elismerte, hogy a mostani helyzet „abszolút nem járul hozzá” ehhez, a döntést

„nehéz másképp értelmezni, mint szándékos versenyképességi hátrányokozás”.

Máté Andrással, az Oktatói Hálózat alapítójával, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Logika Tanszékének nyugalmazott docensével ellentétben nem tart attól, hogy a horizontos felfüggesztés miatt tömegesen vándorolnának el a kutatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!