Kiszabadult túsz: Ne küldjenek katonákat az alagutakba, ez óriási veszélyt jelentene rájuk és a túszokra is

2023. december 17. – 21:45

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli 12-es tévécsatorna számolt be arról a tegnap esti megbeszélésről, amin Joáv Galant védelmi miniszter és Beni Ganz miniszter találkozott a szabadon engedett túszokkal, illetve a még mindig Gázában lévő túszok hozzátartozóival, írja a Times of Israel.

A résztvevők sürgették a minisztereket, hogy Izrael kezdeményezzen egy újabb megállapodást a túszok szabadon engedésével kapcsolatban. A csatorna idézi az egyik meg nem nevezett, szabadon engedett túszt, aki azt mondta a minisztereknek:

„Nincs időnk. Minden újabb eltelt nap rémisztő. Fogalmuk sincs, milyen szörnyetegekkel van dolgunk. Ha fenyegetve érzik magukat, akkor fel fogják használni a túszokat. Minket azzal ijesztgettek, hogy Izrael alkalmazni fogja a Hannibál-irányelvet a lakossággal szemben, ezért rettegtünk, amikor az IDF a környékünket bombázta. Néha olyan közel voltak a becsapódások, hogy könyörögtünk a terroristáknak, vigyenek le minket az épületből az alagutakba. És volt rá alkalom, hogy meg is tették.”

„Ne menjenek az alagutakba. Rengetegen vannak ott. Ez óriási veszélyt jelentene a katonákra és a túszokra is.”

Az IDF 2016-ban törölte a Hannibál-irányelvet, amely szerint az izraelieket túszul ejtő terroristákat mindenképp célba veszik, még akkor is, ha az akcióval a túszok megsérülését vagy akár életét is kockáztatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!