Iránban felakasztottak négy embert, akiket azzal vádoltak, hogy együttműködtek Izraellel

2023. december 29. – 10:46

Másolás

Vágólapra másolva

Iránban pénteken kivégeztek négy embert, akiket Izraellel való együttműködésért ítéltek el az északnyugati Nyugat-Azerbajdzsán tartományban, írja az MTI a Mizan Online, azaz az iráni igazságügyi hatóság hírügynökségének információi alapján.

„A cionista rezsimhez (Izraelhez) köthető szabotázscsoport négy tagját akasztották fel ma reggel” – jelentette a portál. A forrás szerint a csoportot azzal is megvádolták, hogy az izraeli hírszerző szervezetnek, a Moszadnak dolgoznak, és a szervezet irányításával nagyszabású akciókat hajtottak végre az ország biztonsága ellen.

Az elmúlt években Irán számos állítólagos ügynököt vett őrizetbe és ítélt el, akik a hatóságok szerint külföldi országok, köztük Izrael hírszerző szolgálatainak dolgoztak. Legutóbb, december 16-án végeztek ki egy „a cionista rezsim kémjeként” jellemzett férfit, aki „együttműködött” a Moszaddal. 2022 decemberében pedig négy férfit akasztottak fel hasonló vádak alapján. Míg az Iszlám Köztársaság a múltban Izraelt vádolta meg azzal, hogy támadta néhány nukleáris létesítményét és meggyilkolta több tudósát.

Irán nem ismeri el Izraelt, és a két ország régóta árnyékháborúban áll egymással, amelyet a palesztin Hamász szélsőséges szervezet és az Izrael között a Gázai övezetben zajló konfliktus súlyosbít.

Jogvédő szervezetek szerint az iszlám köztársaság évente több embert végez ki, mint bármely más ország, kivéve Kínát. A norvégiai székhelyű Iran Human Rights (IHR) emberi jogi csoport számítása szerint október végéig több mint hatszáz embert végeztek ki az országban, ami nyolc éve a legmagasabb szám.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!