Az Egyesült Királyság 90 tonnányi segélyt küldött hajóval a gázaiaknak

2024. január 2. – 17:00

Másolás

Vágólapra másolva

Meleg takarókat, egészségügyi felszereléseket és a mindennapi életvitelhez szükséges egyéb kellékeket küldött az Egyesült Királyság Ciprusról Egyiptomba, hogy onnan több állomás közbeiktatásával eljuttassa a Gázai övezetben menekülőknek, írja a Guardian.

A mintegy 90 tonnányi szállítmány a brit király flotta Lyme Bay nevű hajójának lerakodása után a Vörös Félhold segélyszervezet segítségével, a rafahi határátkelőn keresztül jut majd Gázába, ahol az ENSZ palesztin menekülteket támogató helyi szervezete segítségével osztják majd el a rászorulók közt.

Az Egyesült Királyság bejelentette, hogy idén összesen 60 millió fontot (kb. 26,4 milliárd forint) fordít humanitárius akciókra a Gázai övezet megszállt területein, ami mintegy háromszorosa az eddig erre a célra szánt források összegének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!