Rakétatalálat ért egy máltai zászló alatt közlekedő teherhajót a Vörös-tengeren

2024. január 16. – 19:09

Másolás

Vágólapra másolva

Rakétatalálat ért kedden egy máltai lobogó alatt közlekedő teherhajót, miközben észak felé tartott a Vörös-tengeren – közölte az Ambrey nevű, hajózási biztonsággal foglalkozó brit vállalat és a görög hajózási minisztérium. A görög tulajdonban lévő, Zografia nevű hajó Vietnamból Izraelbe tartott 24 fős legénységével, amikor megtámadták. A görög hajózási minisztérium szerint személyi sérülés nem történt, rakomány pedig nincs a hajón. A hajó tudta folytatni az útját. „Sérültek nincsenek, csak anyagi kár keletkezett” – közölte a görög minisztériumi forrás.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadó csoport azzal fenyegetőzött, hogy kiterjeszti a vörös-tengeri támadásainak körét, válaszul Izrael gázai hadműveletére, beleértve az Egyesült Államok hajóit is, amiért az amerikai és a brit légierő jemeni célpontokat bombázott az elmúlt napokban. A lázadók egyik vezetője azzal fenyegetőzött, hogy az őket érő amerikai légitámadásokért végzetes válaszcsapásokat fognak indítani: „Jemen lesz az amerikaiak temetője, és a térséget megszégyenülve fogják elhagyni” – mondta.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!