A vasárnapi hírek röviden

2024. január 22. – 06:18

Másolás

Vágólapra másolva
  • Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Izrael biztonsági érdekei ellentétesek a palesztin állam tervével, Izraelnek a Hamász legyőzése után is meg kell tartani a biztonsági pozícióit Gázában, és meg kell őriznie a Jordániától nyugatra fekvő teljes terület, vagyis Ciszjordánia fölötti ellenőrzést.
  • Szükséges lépésnek és „a palesztin nép elleni izraeli összeesküvésekre adott normális válasznak” nevezte az október 7-i terrortámadást a Hamász.
  • Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap határozottan elutasította a Hamász feltételei szerinti megállapodást a háború lezárásáról és a Gázai övezetbe hurcolt izraeli foglyok elengedéséről. „A túszok szabadon engedéséért cserébe a Hamász a háború végét követeli, valamint csapataink kivonását a Gázai övezetből és a gyilkosok és erőszakolók elengedését”
  • A gázai egészségügyi hatóságok közlése szerint az izraeli csapások október 7. óta több mint 25 ezer palesztin életét oltották ki (ez a közlés nem tesz különbséget civilek és a Hamász harcosai között).
  • António Guterres ENSZ főtitkár szerint „szívszorító és teljességgel elfogadhatatlan”, ami Gázában történik. Gutteres a G77+Kína csúcstalálkozón azt mondta, „Izrael katonai műveletei olyan mértékű tömegpusztítást végeztek és annyi civilt öltek meg, amire főtitkárságom alatt még nem volt példa”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!