Az izraeli hadsereg azt állítja, bekerítette Hán Júniszt

2024. január 23. – 13:02

Másolás

Vágólapra másolva

„Az elmúlt nap folyamán az IDF csapatai kiterjedt műveletet hajtottak végre, amelynek során bekerítették Hán Júniszt, és elmélyítették a műveletet a térségben” – közölte az izraeli hadsereg kedden.

„A szárazföldi csapatok közelharcot vívtak, irányították a légierő csapásait, és hírszerzési információkat használtak fel a támadások összehangolására, aminek eredményeképpen több tucat terroristát likvidáltak” – áll a közleményben.

Izrael a múlt héten offenzívát indított a város elfoglalására, ahol szerinte a Hamász fegyvereseinek főhadiszállása is található.

A palesztinok szerint az izraeli blokádok miatt a város kórházai hétfő óta elérhetetlenek. A Nasszer kórházban elhunytakat állítólag a kórház területén temetik el, mert nem volt biztonságos a temetőbe jutni. Az al-Kaír kórházat megrohamozták az izraeli csapatok, és letartóztatták az ott dolgozókat. Az al-Amal kórházat, ahol a palesztin Vörös Félhold mentősei dolgoznak, a segélyszervezet jelentése szerint szintén lövik az izraeli csapatok.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!