Két nap után nevet vált Jordániában az Október 7. étterem

2024. január 27. – 10:42

Másolás

Vágólapra másolva

Nem véletlen egybeesés volt, szándékosan a Hamász Izrael elleni véres támadására emlékezve választotta az Október 7. nevet egy jordániai étterem, most azonban mégis nevet változtat – írta a Times of Israel. A Holt-tenger jordániai oldalának közelében fekvő Kerak városban lévő savermázó vezetője szerint – az étel nagyjából a görög girosz arab megfelelője – külső nyomásra döntött egy új név választása mellett, bár még nem döntött arról, mi legyen az.

„Október 7. dicső dátum, amelyet örökké megőrzünk szívünkban. Nem kerestem a népszerűséget vagy a reklámot. Büszke vagyok magamra és arra, hogy megingattam a törékeny Izraelt a név használatával és elborzasztottam [az izraeliek] szívét legalább két napig” – idézte az izraeli lap a férfi bejegyzését. Október 7-én a Hamász háromezer fegyveresével áttörte az izraeli biztonsági kerítést és a Gázai övezet közelében fekvő településekre támadtak, valamint eg fesztiválra, összesen 1200 embert, köztük 850 civilt megölve. A palesztin fegyeresek ezután 240 túszt hurcoltak magukkal a Gázai övezetbe, amely ellen Izrael széleskörű katonai akciót indított. A háborúnak Gázában több mint 25 ezer halottja van az hamász irányítása alatt lévő palesztin egészségügyi minisztérium adatai alapján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!