Boksz és színház ad reménységet a szorongó tini ukrán menekülteknek

Két éve ilyenkor tele voltak a híradások az Ukrajnát végeláthatatlan hosszú sorokban elhagyni kényszerülő százezrekkel. Ezek a százezrek azóta milliókká duzzadtak, akik családjuk védelmében nekiindultak Európának, miközben otthonaikat az oroszok lövik rommá. Lengyelország fogadta be a hatmillió ukrán menekült jelentős részét (1,6 millió menedékkérő).

Két éve ilyenkor az ukrán tinédzserek még a haverkodással, szerelmekkel és új dolgok kipróbálásával voltak elfoglalva, de mindezt felülírta Vlagyimir Putyin hadseregének inváziója. Lengyelországba családdal vagy egyedül érkezett sok tízezer kamasz, akik szorongással, haraggal és kétségbeeséssel küzdenek abban a tudatban, hogy egy nap vissza kell térniük lerombolt hazájukba – írja a Reuters a sorsukkal foglalkozó képriportban.

Marharita Csikalova márciusban tölti a tizenhetet, ő édesanyjával menekült el Herszon városából, ahol heteket töltöttek az alagsorban, rettegve a harcoktól. Kijutottak a megszállt megyeszékhelyről, Moldován és Románián át végül a lengyel tengerparti városban, Gdyniában kötöttek ki.

Így emlékezik vissza érzéseire, amikor meglátta a lerombolt herszoni lakásáról ismerőseik által küldött fotókat: „Elkezdtem sírni, erősen zokogni, mert abban a pillanatban megértettem, hogy mindenem eltűnt, amim volt. Egyszerűen eltűnt az otthon, eltűnt, nem maradt semmi.”

Csikalova elkezdett lengyelül tanulni, majd iskolába járni, aminek első féléve nehéz volt. Az otthon maradt barátaival tartotta ugyan a kapcsolatot, mégis egyedül érezte magát. Hogy oldja a szorongását, elkezdett eljárni egy színjátszókörbe, hogy kifejezze érzéseit, és új barátságokat kössön.

„Egyes emberek azt mondják, az otthon nem az a hely, ahol élsz, hanem az otthon az a hely, ahol jól érzed magad – magyarázta a Reutersnek. Így folytatta: – Jól érzem magam a színpadon, hozzám közel álló emberek közt. Ez az otthonom.”

A Reuters szerint mintegy 165 ezer ukrán tinédzsert (13–18 év közti fiatalt) regisztráltak eddig menekültként Lengyelországban, januári adatok alapján. Gdańsk egyik közösségi terébe, a plázában létesített Kék Tornacipő (Niebieskie trampki) nevű helyre sokan járnak társasjátékozni, biliárdozni, pingpongozni. Ez kapcsolódási pont is az ukrán és lengyel tinik közt. Pszichológusok és önkéntesek segítik a tinik beilleszkedését, a munkájukat egy chatbot is segíti, ami megadja azt a valódi segítséget a tiniknek, amire tényleg szükségük van. A központot még a Covid-lezárások miatti izoláció, a tinik elmagányosodása hívta életre, de a szomszédos háború kitörésével megváltozott a szerepe.

Dastin Suski pszichológusként-alelnökként dolgozik a Kék Tornacipőt is működtető Fosa Alapítványban, amely a tinik mentális egészségén próbál segíteni. Az ukrán kamaszok érkezése konfliktusokhoz vezetett a városban élő lengyel tinédzserekkel, mesélte a Reutersnek. Ahogy az ukrán érkezők megtanulták a lengyel nyelvet, az idegenkedés szép lassan alábbhagyott.

A sport fontos menekülési útvonal a fiataloknak. „Sportklubokat találtak itt, ahol edzeni tudnak, elkezdték felépíteni a tinédzser életüket, a fiatal felnőtt életüket itt, Gdańskban” – mondta Suski. Szerinte sok fiú fejében ott van a gondolatcsíra, hogy visszatérjenek Ukrajnába. A 18 év körüli fiúk egyre többet gondolkodnak és beszélnek a háborúról, azon dilemmáznak, hazatérjenek-e harcolni. Az ukrán törvények szerint a férfiakat 27 éves korukig nem lehet behívni, de sok ennél fiatalabb férfi önkéntesként vonult be.

A 15 éves Andrij Nonka anyjával menekült el Harkivból, pont a szülinapján, 2022. március 6-án. Apja otthon maradt. Olykor nagyon erős a honvágya, illetve hiányzik az édesapja és a barátai, de eközben elkezdett bokszolni járni, és már azon gondolkozik, Lengyelországban találna majd munkát az IT-szektorban.

„Azt hiszem, a háború miatt gyorsabban értem. Most már nehéz elmondanom, hol is van az otthonom. Egyelőre Ukrajnában vagyok otthon” – mondta Nonka.

A 17 éves Dária Vinohradova a szüleit hátrahagyva jött el Harkivból, és nem is akar visszatérni. „Nem akarok visszamenni, mert Harkivot annyira lerombolták, hogy nincs miért visszatérni. Olykor majd visszamegyek meglátogatni a szüleimet, de itt akarok maradni” – mondta.

A háború kitörése utáni első ősz óta Budapesten is létezik menekült fiatalokat segítő helyszín, a Budapest Helps! Információs és Közösségi Központ, amiről a Euronews számolt be tavaly. Itt az idősebb gyerekeknek, tiniknek többek közt közös zenéléseket, foglalkozásokat, oktatást tartanak, de a kisebbekkel is törődnek.

A Budapest Helps!-et a Fővárosi Önkormányzat közösen nyitotta a Nemzetközi Migrációs Szervezettel és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi irodájával. A központ abban is segít, hogy a menekülteknek elérhetővé tegyék az alapvető állami szolgáltatásokat, mint a beiskolázás, az egészségügyi ellátás, a munkavállalás, a lakhatás.

„Ezek az emberek megérkeztek egy idegen országba, ahol senkit és semmit nem ismertek, meg kellett találniuk a helyüket, az új életüket. Ebben próbáljuk őket segíteni. Nagyon sok kollégám abban bízott tavaly ilyenkor, amikor megindult itt a munka, hogy egy év múlva nem lesz már ez a hely, mert nem lesz rá szükség. Sajnos nagyon is szükség van rá, és ahogy nézi az ember a híreket, félő, hogy ez még hosszú ideig így marad” – mondta a központról Simon Ernő, az UNHCR magyarországi szóvivője.

Az orosz vezetés megnyilatkozásai, illetve a lőszerhiány, vagy éppen az oroszok avgyijivkai áttörése következtében egyre reménytelenebb katonai helyzet miatt a Lengyelországba vagy Magyarországra menekült fiatalok tízezreinek valószínűleg még évekig szükségük lesz a gdańskihoz vagy budapestihez hasonló központokra. Hacsak nem akarnak hazatérni harcolni.