A döntő előtt zárták ki a holland fellépőt az Eurovízióból

2024. május 11. – 14:42

Másolás

Vágólapra másolva

Kizárták az Eurovíziós Dalfesztivál fellépői közül a holland Joost Kleint, miután az énekest azzal gyanúsítják, hogy megfenyegette a fesztivál egyik női munkatársát csütörtök este Malmőben, írja a SkyNews.

A svéd rendőrség közleményt adott ki, amiben azt írták, kihallgatták a gyanúsítottat, az Eurovízió állítólagosan megfenyegetett munkatársát, valamint a tanúkat is.

Ezenfelül Klein nem megfelelő viselkedése szabályszegésnek minősül, így sem Klein és ezáltal Hollandia sem vesz részt tovább az Eurovízión. A fesztivál történetében először fordul elő, hogy a döntő előtt zárnak ki fellépőt.

Az Eurovízió szombat esti döntőjét 180 millió néző követi majd, a SkyNews azt írja, Horvátország és Svájc esélyes a trófeára. A fellépő országok között ott van Izrael is, pedig nem is volt biztos, hogy indulhatnak. A közelmúltban olyan felhívások is megjelentek, hogy bojkottálni kellene az egész versenyt, ha az Európai Műsorszolgáltatók Uniójának (EBU) nem tiltja ki Izraelt a versenyből a Gázai övezetben folyó háború miatt.

Az esemény ideje alatt Malmö-szerte palesztinbarát tüntetéseket is szerveztek. Csütörtök este a svéd városban volt az ismert klímaaktivista, Greta Thunberg is, akivel közel 10 ezer ember vonult az utcán. Később Thunberg azt osztotta meg az X-en, hogy „a világ nem marad csendben, ha népirtásról van szó”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!