Nyolc éve várják hiába az indiai rajongók az ezer dollárral lefoglalózott Tesláikat

2024. május 12. – 11:40

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk váratlanul lefújta a régóta tervezett látogatását Indiába, aminek a világ harmadik legnagyobb piacaként elvileg elég fontosnak kellene lenni a Tesla számára. Sokan úgy spekuláltak, hogy a vizit célja egy indiai Tesla-gyár építésének bejelentése lesz, de ez nem jött be – sőt, még az sem, hogy a cégvezér egyáltalán az indiai piacra való belépést bejelentse. Utóbbi volt igazán nagy csalódás az indiai rajongók számára, ugyanis annak ellenére, hogy a Tesla autóit nem forgalmazzák az országban, előrendelni és előleget befizetni rájuk már 2016 óta lehet. A Tesla persze nem jókedvében hanyagolja az óriási indiai piacot, hanem azért, mert az ország brutális importvámokat szabott ki az autókra, ami az árat akár a duplájára is emelné a Tesla esetében.

A Rest of the World összeállításában olyan indiaiakat szólaltat meg, akik már nyolc éve várnak az ezer dolláros foglaló befizetése után arra, hogy a Tesla elkezdje a szállítást az országba. 2016-ban az akkor még csak terv szintjén létező Model 3 előrendelése indult el Indiában, ahogy a világ más országaiban is. Az első Model 3 2017 nyarán gördült le a gyár futószalagjáról, és a modell óriási siker lett világszerte, több mint kétmillió darabot adtak el belőle, ma is a gyártó második legnépszerűbb autójának számít a Model Y mögött.

Indiában azonban azóta nem indult meg a szállítás, így a leglelkesebb rajongók már nyolc éve várják az autójukat. Egy ideig az előrendelő weboldalon vissza lehetett mondani a rendelést, és azzal automatikusan visszajárt az előleg is, de pár éve ez a gomb eltűnt, és azóta hosszas emailes egyeztetési procedúrán kell átmennie annak, aki vissza akarja kapni az előleget – panaszkodnak a pórul járt indiai Tesla-rajongók. Ráadásul a visszatérítést még csak nem is igazítják ki nyolc év inflációjával. Az érintettek leginkább azon füstölögnek, hogy ha nyolc éve nem egy leendő Teslára neveznek be az ezer dollárjukkal, hanem Tesla-részvényt vesznek, az még most is 1000 százalékos hasznot hozott volna nekik, de ha a csúcson szállnak ki, 2021 végén, akár 2500 százalék is lehetett volna a hasznuk.

Akik viszont hittek Elon Musknak – aki először 2017-re, aztán 2019-re, végül „olyan gyorsan, ahogy az emberileg csak lehetséges”, ígérte a szállítást –, azoknak nem csak benn ragadt a pénzük évekre a Teslánál, de azt is végig kellett nézniük közben, hogy az olcsó, hazai gyártású elektromos autók letarolják a piacot. Persze, ahogy a Rest of the World cikke is megjegyzi, az évek óta várakozó indiaiak nagy része nem is elsősorban közlekedési eszköznek venné a Tesláját, hanem státuszszimbólumnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!