Orbán Viktor pár hét múlva Romániába megy kampányolni

2024. május 17. – 05:57

Másolás

Vágólapra másolva

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség mellett kampányol majd Orbán Viktor június elején Romániában – ezt Lázár János építési és közlekedési miniszter mondta csütörtökön, Nagyváradon, ahol Cseke Attila szenátorral, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.

Nekünk stratégiai partnerünk a partiumi magyarság a jövőben – magyarázta az MTI szerint Lázár. A miniszter szerint ennek egyik jele lesz, hogy június elején Orbán Viktor miniszterelnök a Partiumba látogat, és részt vesz RMDSZ kampányában, ezzel érzékeltetve, hogy nem csak a székelyföldi magyarság az, amely számíthat az együttműködésre és a támogatásra.

A bihari nagyvárosban csütörtökön délután tartandó gazdasági fórumot említve a tárcavezető kifejtette, az eseményen azt vizsgálják, hogy Debrecen és Nyíregyháza fejlesztésével párhuzamosan a szatmári és a bihari részeken milyen gazdasági együttműködésekre és magyar–román kooperációra nyílik lehetőség.

Magyarország európai uniós elnökségének fő célkitűzésévé kívánja tenni Románia schengeni csatlakozásának támogatását, az elsődleges célunk, hogy a schengeni határ megszűnjön Magyarország és Románia között – hangsúlyozta Lázár János, hozzátéve, ehhez egyszerre és együtt társadalmi, gazdasági és nemzeti érdekünk fűződik.

Lázár János kifejtette, az M49-es autópálya megépítése Szatmárnémeti irányában egy 400 milliárd forintos magyar állami beruházás, a magyar kormány pedig abban is érdekelt, hogy Debrecen és Nagyvárad között – a vasúthálózat korszerűsítésével vagy a hódmezővásárhelyi tramtrain mintájára – egy sokkal gyorsabb összeköttetés épüljön ki. A júniusi EP- és önkormányzati választásokról azt mondta, az RMDSZ-nek el kell érnie az ötszázalékos küszöböt, ezzel meg kell tartania és erősítenie kell a választópolgárok bizalmát.

Cseke Attila korábbi kormányzati munkáját méltatva a miniszter elmondta, Bihar megyébe egymilliárd euró érkezett az ő minisztersége idején, ebből a forrásból pedig magyarok és románok egyaránt gazdagodtak.

Lázár János a választások tétjéről szólva rendkívüli jelentőségűnek nevezte, hogy az 1,3 millió erdélyi magyarnak legyen Brüsszelben képviselete, megjegyezve, a Fidesz és a magyar kormány ugyan jó szövetséges, de a közvetlen képviseletet az erdélyi magyaroknál jobban senki sem tudná ellátni.

Rossz politikai üzenet lenne és veszélybe sodorná a magyar kisebbség lehetőségeit a következő évek román belpolitikájában, ha az RMDSZ nem érné el az EP-be jutáshoz szükséges öt százalékot Lázár szerint, aki egyben súlyos hibának nevezte, hogy egyes magyar jelöltek nem az RMDSZ listáján mérettetik meg magukat, és külön indulnak a választáson.

„Aki nem tud segíteni, az legalább ne ártson, aki az RMDSZ-t gyengíti, az a román pártokat fogja erősíteni ezen a választáson” – fogalmazott a miniszter, arra kérve mindenkit, hogy menjen el szavazni június 9-én.

Cseke Attila a sajtótájékoztatón arról beszélt, az RMDSZ és a Fidesz partnerségi kapcsolata magyar nemzeti érdek, a két párt jelentős nemzeti kérdésekben konzultál egymással. Sok mindenben együtt gondolkodunk, például abban, hogy a fejlődésnek a vidékre és a városra együtt, egyszerre kell hatnia – hangoztatta az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje. Hozzátette, az EP-választás tétje nemcsak az, hogy a Romániának járó 33 EP-képviselői hely közül kettőben a partiumi magyarok ne csak saját a kisebbségüket, hanem a teljes Kárpát-medencei magyarságot képviseljék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!