Még több támogatást kaphatnak a bécsiek társasházaik zöldítésére

2024. május 29. – 13:23

Másolás

Vágólapra másolva

Bécs május elejétől még magasabb támogatással ösztönzi társasházainak zöldítését: az erre vállalkozó lakóközösségek az anyagi támogatás mellett egyórás helyszíni vagy telefonos tanácsadást is igénybe vehetnek.

A tanácsadás a technológia és a megfelelő növények kiválasztására szolgál, illetve a pályázati folyamatban is segítenek a programban részt vevőknek. Emellett ígéretük szerint „olyan tévhitekkel is leszámolnak, hogy a zöldhomlokzat károsítja a vakolatot, vagy, hogy a növények miatt bogarak és rágcsálók árasztják majd el a lakásokat” – írja közleményében a bécsi városháza.

Fotó: Markus Wache / Stadt Wien
Fotó: Markus Wache / Stadt Wien

A pályázó lakóközösségek a támogatást zöldhomlokzatok mellett zöldtetők és betonozott udvarok zöldítésére használhatják fel. A támogatási összeg magánterületen lévő homlokzatok esetében ötezer euró, a több mint tizenöt éve lebetonozott udvarral rendelkező társasházak azonban tízezer eurós összeget is elnyerhetnek az udvar beültetésére.

A városháza várakozásai szerint a zöldítésnek köszönhetően a klímaváltozás okozta egyre nagyobb nyári hőségben is élhetőbb maradna a város, hiszen a zöldfelületek a zajtompítás mellett természetes klímaberendezésként is működnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!