Joe Biden előállt az Izrael és a Hamász közti béke tervével

2024. május 31. – 20:43

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök szerint itt az ideje, hogy véget érjen az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet közötti háború. A Fehér Házban tartott pénteki beszédében Biden azt mondta, a palesztinok a földi poklot élték át a Gázai övezetben, és túl sok civil vesztette életét az elmúlt hónapokban – írta az MTI.

Az amerikai elnök bejelentette, hogy Izrael új, átfogó, három fázisból álló tűzszüneti megállapodással állt elő.

A terv szerint az első, hathetes fázisban teljes tűzszünet áll be, és az izraeli erők kivonulnak a Gázai övezet lakott területeiről. Ez idő alatt Izrael és a Hamász megállapodna a második fázisról, ami az ellenségeskedés végleges megszüntetését jelentené, és ha ez hat hét alatt sem sikerül, akkor a tűzszünet fennmarad. A második fázisban történne a fogolycsere, a harmadik szakasz pedig jelentős újjáépítést jelentene a Gázai övezetben.

A javaslatot a közvetítő Katar és a Hamász is megkapta. Biden egyúttal felszólította a terrorszervezet vezetését, hogy fogadják el a javaslatot. Szerinte ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani.

Három héttel ezelőtt az Izrael és a Hamász közötti közvetett tárgyalások megállapodás nélkül értek véget, mert a felek nem tudtak megegyezni az izraeli túszok szabadon bocsátásának egyes feltételeiről. A CNN beszámolója szerint csütörtökön a Hamász azt közölte, arról tájékoztatták a közvetítőket, hogy „készek átfogó megállapodást kötni”, amely magában foglalja a teljes túsz- és fogolycserét, ha Izrael leállítja a gázai háborút.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábban többször is ragaszkodott ahhoz, hogy a háborút addig kell folytatni, amíg a Hamász teljesen megsemmisül. Pénteken Izrael bejelentette, hogy erőik behatoltak Gázai övezet déli részén fekvő Rafah város központjába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!