93 évesen újra megházasodott Rupert Murdoch

2024. június 2. – 19:21

Másolás

Vágólapra másolva

Ötödször is megházasodott Rupert Murdoch. A 93 éves ausztrál–amerikai médiamogul szombaton vette feleségül a 67 éves Elena Zsukovát, egy nyugdíjas orosz biológust. Az esküvőt Murdoch kaliforniai szőlőbirtokán tartották – írta a BBC.

A boldog párról a Murdoch tulajdonában lévő brit bulvárlap, a Sun közölt képeket. Zsukova korábban Alekszandr Zsukov orosz olajmilliárdos felesége volt, közös lányuk, Dása 2017-ig Roman Abramovics orosz oligarcha felesége volt. Murdoch és Zsukova egy olyan összejövetelen ismerkedett meg, amit a médiamogul harmadik felesége, Wendi Deng szervezett – írta a Guardian.

A Melbourne-ben született Murdoch az 1950-es években kezdett el befektetni a médiában, később a hollywoodi filmgyártásban is egyre komolyabb szerepet vállalt. 1969-ben megvásárolta a News of the World és a Sun újságokat Nagy-Britanniában, ami után több amerikai kiadványt is felvásárolt, köztük a New York Postot és a Wall Street Journalt. 1996-ban indította el a Fox News tévécsatornát, ami azóta az amerikai republikánusok első számú hírforrása. A 2013-ban alapított News Corporation révén több száz helyi, országos és nemzetközi médium tulajdonosa is volt. 2023 őszén mondott le a Fox és a News Corp vezetéséről, a médiabirodalom irányítását a fiának, Lachlan Murdochnak adta át.

  • Murdoch első felesége Patricia Booker ausztrál légiutas-kísérő volt, akitől 1967-ben vált el.
  • Második felesége Anna Maria Torv skót újságíró volt, akivel 1999-ig élt együtt.
  • Ezután feleségül vette Wendi Deng kínai üzletasszonyt és filmproducert, akitől 2013-ban vált el.
  • Negyedik felesége Jerry Hall amerikai modell és színésznő volt, akivel 2022-ben szakított végleg. A válásuk furcsa körülményeiről a sajtó is beszámolt, a hírek szerint Hall éppen Murdochra várt az oxfordshire-i otthonukban, amikor kapott tőle egy emailt, amelyben ez állt: „Jerry, sajnos úgy döntöttem, hogy véget vetek a házasságunknak... Bizonyára voltak szép időszakaink, de sok dolgom van. A New York-i ügyvédem azonnal felveszi a kapcsolatot a tiéddel.”

Murdochnak már tavaly összejöhetett volna az ötödik házassága, el is jegyezte az aktuális szerelmét, a nála 26 évvel fiatalabb Ann Lesley Smitht, de a jegyességük csak két hétig tartott, mert a milliárdos nem volt kibékülve az amerikai modell vallási nézeteivel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!