Zelenszkij szerint Kína alá akarja ásni a svájci békecsúcsot

2024. június 2. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolja Oroszországot és Kínát, hogy megpróbálják aláásni a közelgő svájci békecsúcsot. Szerinte Oroszország megpróbál lebeszélni más államokat az eseményen való részvételről, és Kína is ezen dolgozik – írta a BBC.

Zelenszkij vasárnap váratlanul megjelent a Sangri-la Párbeszéd nevű biztonságpolitikai fórumon Szingapúrban, ahol többek között Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel is találkozott. Zelenszkij a fórumon tartott beszédében azt állította, az orosz hadsereg fegyverzetének egyes elemei Kínából származnak.

Kína hivatalos álláspontja szerint egyik fél oldalán sem állnak az orosz-ukrán háborúban. azonban ezt az álláspontot az Egyesült Államok egyre inkább megkérdőjelezi. Pekinget azzal vádolják, hogy fegyverekhez szükséges alkatrészek küldésével segíti Moszkvát, és emellett hatalmas mennyiségű olaj és földgáz vásárlásával támogatja az orosz gazdaságot, enyhítve ezzel a nyugati szankciók hatását.

Zelenszkij arról is beszélt, csalódott amiatt, hogy néhány nagyhatalom vezetője nem vállalta részvételét a Svájcban tartandó békecsúcson, amivel Hszi Csin-ping kínai elnökre utalt. Nehezményezte, hogy Kína Oroszországhoz hasonlóan akadályozza a békecsúcs megtartását. „Sajnálatos módon Kína azon munkálkodik, hogy más országok se képviseltessék magukat a békecsúcson” – idézte az MTI az ukrán elnök szavait. „Az Egyesült Államok megerősítette, hogy magas szinten képviselteti magát a találkozón. Megvan rá az esély, hogy ott lesz Biden elnök. Ami Kínát illeti, semmilyen szinten nem erősítették meg részvételüket. Az Egyesült Államok ezen felül arra ösztönzi a többi országot is, hogy vegyenek részt a békecsúcson” – tette hozzá Zelenszkij.

Az ukrán elnök szingapúri látogatásának célja az ázsiai országok támogatásának megnyerése volt. A regionális vezetőkkel való találkozás mellett Zelenszkij sürgette az ázsiai-csendes-óceáni térség országait, hogy vegyenek részt a június 15-16-ra tervezett békecsúcson. Hozzátette, mostanáig 106 ország vállalta, hogy követeket küldenek a Luzern melletti Bürgenstock Resort szállodában tartott konferenciára, ahol a nukleáris biztonságról, az élelmezésbiztonságról, valamint az Oroszországban fogva tartott ukrán hadifoglyok és gyerekek szabadon bocsátásáról lesz majd szó.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!