Nagyot erősödött az EP-ben, de nem nyert Wilders Hollandiában

2024. június 10. – 03:46

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyot erősödött a Geert Wilders-féle Szabadságpárt (PVV) Hollandiában az előző EP-választáshoz képest, de csak második lett a Franz Timmermans által vezetett zöld-baloldali pártszövetség (GL-PvdA) mögött.

Végső előrejelzések szerint a GL-PvdA nyolc mandátumot szerez az Európai Parlamentben, ami eggyel kevesebb, mint amit a két párt külön indulva szerzett 2019-ben. A PVV hat mandátumot szerzett, ami jelentős emelkedés az öt évvel ezelőtti egyhez képest, ám elmarad az exit pollok által jelzett héttől. A PVV 17 százaléka emellett jóval elmarad a közvélemény-kutatások alapján becsült 30 százaléktól.

A Mark Rutte leköszönő kormányfő-féle konzervatív liberális VVD jött be harmadikként 11,4 százalékkal, mögöttük pedig a kereszténydemokrata CDA, az européer liberális D66, az agrárpopulista BBB végzett. Jó eredményt ért el emellett a páneurópai Volt, amely 5,4 százalékkal két képviselőt küldhet Brüsszelbe.

Szomorkodhat az antielitista kereszténydemokrata NSC, amely csupán 3,8 százalékot szerzett, messze elmaradva a tavaly őszi holland parlamenti választáson elért eredménytől. A 2019-es választások nagy nyertese, a szélsőjobboldali FvD pedig 2,5 százalékkal kiesett az Európai Parlamentből.

Jobboldali kormányalakítás

Hollandiában hamarosan megkezdheti munkáját a modern kori Hollandia talán legjobboldalibb kormánya, bő hat hónappal azután, hogy az euroszkeptikus és bevándorlásellenes Wilders pártja kapta a legtöbb szavazatot 23,49 százalékkal a parlamenti választásokon. Wilders miniszterelnök nem lesz ugyan, de az már látszik, hogy a leendő kormánykoalíció legerősebb pártjának vezetőjeként nagy befolyást fog gyakorolni az ország politikájára.

A technokrata kabinetet formailag egy pártok fölött álló köztisztviselő, Dick Schoof vezeti majd, a felhatalmazása azonban csupán a négy kormánypárt által megkötött koalíciós megállapodás megvalósítására terjedne ki. A május elején nyilvánosságra hozott megállapodás pedig több olyan elemet tartalmaz, amin egyértelműen érezni Wilders keze nyomát, aki Orbán Viktor egyik legfontosabb nyugat-európai szövetségese.

Ezek közé tartozik például a soha nem látott szigorítás a bevándorlás terén, a tervezett éles szembefordulás az Európai Unióval, illetve a környezetvédelmi célok részleges feladása. A „remény, bátorság, büszkeség” névre keresztelt dokumentumot a PVV, a VVD az NSC és a BBB hozta össze.

A miniszterelnökről, illetve a koalíció várható politikájáról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!