Egy sor háborús bűnnel vádolta meg az ENSZ Izraelt és a Hamászt is

2024. június 12. – 13:49

Másolás

Vágólapra másolva

Egy sor háborús bűnnel vádolta meg mind Izraelt, mind a Hamászt az ENSZ – írja a BBC.

A jelentés a 2023 vége óta tartó időszakot öleli fel, és áldozatokkal való interjúkat, orvosi látleleteket és más hasonló információkat tartalmaz.

ENSZ vizsgálóbizottsága szerint a vizsgált időszakban mindkét fél támadta a polgári lakosságot, és szándékosan gyilkolt. A vizsgálatot lefolytató tisztviselők Izraelt emberiesség elleni bűncselekményekkel, népirtással, kínzással és palesztin férfiakat és fiúkat célzó „nemi üldözéssel” vádolja. Szerintük az, hogy Izraeli nehézfegyverzetet vetett be a lakott területeken, közvetlen támadás volt a civilekre nézve.

A jelentés szerint bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy a Hamász által foglyul ejtett izraeli nők rendszerszintű szexuális erőszak áldozatai voltak.

„A nőket és a nők testét győzelmi trófeaként használták a támadók”

– írja a jelentés. Az izraeli erőket szintén szexuális erőszakkal vádolják, amiért „nyilvánosan vetkőztették le a palesztin közösség egyes tagjait, hogy megalázzák őket, és hangsúlyozzák a palesztinok alárendeltségét”.

Izrael nem volt hajlandó asszisztálni a vizsgálathoz, de elutasította a jelentésben foglaltakat, és azzal vádolta az ENSZ-t, hogy szűk látókörű politikai program vezérli őket. A Hamász még nem kommentálta a jelentést.

A jelentést jövő héten átadják az ENSZ emberi jogi bizottságának. A Hamász vezetői, és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen már több nemzetközi elfogatóparancs érvényben van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!