Egy svájci múzeum több festményt is eltávolít, amíg kivizsgálja, hogy azokat nácik rabolták-e el

2024. június 15. – 18:12

Másolás

Vágólapra másolva

Svájc egyik művészeti múzeuma közölte, hogy öt festményt eltávolít egyik kiállításáról, amíg kivizsgálja, hogy azokat korábban nácik rabolták-e el. A zürichi Kunsthaus gyűjteményében ott van Claude Monet és Vincent van Gogh műve is – írja a BBC.

Az Emil Bührle-gyűjteményben található művek eredetével kapcsolatban már korábban is felmerültek aggályok. A gyűjteményt egy német származású fegyverkereskedőről nevezték el, aki a második világháború alatt azzal szerezte vagyonát, hogy fegyvereket gyártott és adott el a náciknak.

A festmények eltávolításáról szóló döntés azután született meg, hogy új iránymutatásokat tettek közzé, amelyek célja, hogy kezeljék azt a nagyszámú műalkotást, amit még mindig nem adtak vissza azoknak a családoknak, akiktől ellopták. A vizsgálat tárgyát képező műalkotások között van például A régi torony Vincent van Goghtól és La route montante Paul Gauguintól.

Az Emil Bührle-gyűjtemény alapítványi tanácsa közleményében azt írta: elkötelezettek amellett, hogy a korábbi tulajdonosok jogutódjaival méltányos megoldást találjanak a művek elhelyezésére. Bührle 1956-ban bekövetkezett haláláig mintegy 600 műtárgyból álló gyűjteményt halmozott fel. Ezek nagy részét a Bührle Alapítvány kezeli, és húsz évre szóló kölcsönzés keretében a Kunsthausban voltak láthatók. A többi állítólag Bührl rokonainak otthonában található.

Több mint húsz ország, köztük Svájc, az év elején elfogadta az amerikai külügyminisztérium új gyakorlatát a nácik által elrabolt műkincsek kezeléséről. Ezek fontos jogorvoslati lehetőséget tartalmaznak az elrabolt műkincsek visszaszerzésére törekvő családoknak. Becslések szerint a 600 ezer festményből több mint 100 ezret, és a több millió ellopott könyvet, kéziratot, vallási tárgyat és egyéb kulturális tárgyat soha nem adtak vissza tulajdonosaiknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!