Szlovénia decemberig meghosszabbítja a határellenőrzést a magyar és a horvát határon

2024. június 19. – 21:55

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovénia további hat hónappal, december 21-ig meghosszabbította a határellenőrzést a horvát és a magyar határon – jelentette be szerdán Bostjan Poklukar belügyminiszter az MTI szerint.

A miniszter szerint a közel-keleti feszültségek emelkedésével újabb fenyegetések jelentek meg, ami hatással van a közbiztonságra is. Az orosz–ukrán háború sem kedvez a biztonság szempontjából, és Szlovénia az elmúlt hónapokban több kibertámadás célpontja volt – tette hozzá Poklukar. Úgy véli, hogy a németországi labdarúgó-Európa-bajnoksággal, a közelgő párizsi olimpiai játékokkal szintén csak szaporodnak a kockázatok.

Szlovénia készen áll arra, hogy közös határőrizetet indítson a horvát és az olasz rendőrökkel – tette hozzá. Emellett kiemelte: a határellenőrzés továbbra is úgy zajlik majd, hogy ne legyen negatív hatással az utazókra, a határ menti lakosságra, és a gazdaságra.

Szlovénia tavaly október 21-én, azt követően állította vissza az ideiglenes határellenőrzést, hogy Róma ugyanilyen intézkedést jelentett be a saját szlovén határszakaszán. Ezeket a két ország azóta többször meghosszabbította. A mostani hosszabbításról még májusban tájékoztatott a szlovén belügyminiszter, és azt is közölte, hogy a döntésről tájékoztatta horvát és magyar kollégáját, valamint az Európai Bizottságot is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!