2028-ra megszüntetik Barcelona belső kerületeiben a turistalakásokat

2024. június 21. – 15:47

Másolás

Vágólapra másolva

2028-ig visszavonja az összes turistáknak kiadott lakás engedélyét a barcelonai városvezetés, írja a spanyol Local. Barcelona szocialista polgármestere, Jaume Collboni pénteken jelentette be, hogy összesen 10 101, turistáknak kiadott lakás engedélye jár le 2028 novemberében.

A polgármester szerint véget kell vetni annak, hogy a tömegturizmus okozta áremelkedés és lakhatási válság miatt a helyi fiatalok kénytelenek legyenek másik városba vagy az agglomerációba költözni, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy a városban éljenek.

A bejelentés Barcelona városi részét érinti, és a polgármester azt is elmondta, hogy a jövőben minden új építésű lakóépületnek minimum a 30%-át szociális bérlakásként kell hirdetni.

Barcelonában hosszú évek óta komoly problémát okoz a tömegturizmus, és a helyieknek egyre jobban elege van a helyzet miatt. Legutóbb például a Google Mapsből került le a Güell parkba vezető buszjárat, mert a rengeteg turista miatt állandóan tömve voltak a járatok, és az idős helyiek gyakran fel sem fértek rá. Arról nemrég részletesen írtunk a Telexen is, hogyan küzdenek meg a tömegturizmussal olyan európai turistaközpontok, mint Velence, Amszterdam vagy éppen Barcelona.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!