Hawaii megúszta azt a pert, amit gyerekek indítottak ellene

2024. június 21. – 19:23

Másolás

Vágólapra másolva

Hawaii megállapodott azzal a tizenhárom fiatallal, akik azért perelték be az amerikai államot, mert szerintük az állami közlekedési rendszer sérti a tiszta és egészséges környezethez való jogukat, írta a The Hill.

A megoldás az lett, hogy Hawaii csökkenti a közlekedési ágazatból származó üvegházhatású gázok kibocsátását. A készülő terv 2045-ig szóló, átmeneti kibocsátáscsökkentési célokat tartalmaz majd.

Az állam azt is vállalja majd, hogy létrehoz egy ifjúsági tanácsot is, ami a közlekedési minisztériummal egyeztet éghajlati kérdésekben. Hawaii egyúttal fejleszti gyalogos és kerékpáros infrastruktúráját, és 40 millió dollárt költ az elektromos járművek töltőállomásaira.

„Ez a partnerség kulcsfontosságú lépést jelent Hawaii megőrzése felé a jövő generációi számára – egy olyan lépés, amely hullámokat vet az egész világban. Remélem, ügyünk arra ösztönzi a fiatalokat, hogy mindig hallassák a hangjukat, hogy a vezetőket felelősségre vonják az általuk örökölt jövőért” – mondta a most 16 éves Rylee Brooke K., az egyik pereskedő fiatal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!