Milliárd eurós hitelt adhat Magyarország Észak-Macedóniának, miután a Fidesz szövetségese került hatalomra

2024. június 21. – 07:13

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországtól készül egymilliárd eurós, kedvezményes kamatozású hitelt felvenni a még be sem iktatott északmacedón kormány azután, hogy a májusi választásokon újra hatalomra jutott a Fidesz szövetségesének számító VMRO – írja a 444 helyi sajtóértesülésre hivatkozva.

A lap emlékeztet rá, hogy Észak-Macedóniában a májusi elnök- és parlamenti választásokon a jobboldali ellenzék nyert: a Fidesz macedón szövetségese, a VMRO-DPMNE a szavazatok 45 százalékát szerezte meg, és ezzel kiütötte a hét éve kormányzó szociáldemokratákat.

Korábban a VMRO miniszterelnöke volt tíz évig Nikola Gruevszki, akit az ellene folyó eljárások elől magyar diplomataautókkal menekítettek ki 2018-ban az országból. Gruevszki azóta menekültként él Magyarországon. Távollétében kilenc év börtönre ítélték, de a magyar kormány rendre megtagadja a kiadatását. Az elmúlt években Habony Árpádnak is voltak VMRO-közeli médiabefektetései Macedóniában, a gyanú szerint Magyarországról irányított reklámköltésekkel járultak hozzá a jobbos párt anyagi bázisához – írja a 444.

A macedón Fokus nevű lap név nélkül több forrásból alátámasztott információját hivatalosan nem erősítették meg, azt azonban a VMRO alelnöke elárulta, hogy nem kínai kölcsönről van szó, hanem várhatóan egy EU- és NATO-tag lesz a hitelező. Ennek alapján Magyarország tűnik esélyesnek, valószínűleg az Eximbank lesz a hitelező.

Ha így történik, ez lesz a rendszerváltás óta a legnagyobb összegű magyar hitelkihelyezés külföldre, ám az a 444 szerint nem világos, hogy ez miért érné meg Magyarországnak.

2019-ben Szijjártó Péter külügyminiszter is elismerte, hogy rendszeresen beszél Nikola Gruevszkivel, akit a saját miniszteri irodájában szokott fogadni, mert „ha a leghitelesebb információt akarjuk beszerezni arról, hogy mi történik a Nyugat-Balkánon, merre mutatnak a Nyugat-Balkáni folyamatok, akkor kivel beszélnénk, ha nem egy olyan emberrel, aki ott tíz évig miniszterelnök volt?”

Gruevszki 2006 és 2016 között autoriter módon kormányozta országát. Bukását egy lehallgatási botrány okozta. Miniszterelnöksége idején, 2006 és 2016 között nagyjából Macedónia minden századik állampolgárát, 20 ezer embert lehallgattak. Amikor ez kiderült, országos tiltakozási hullám kezdődött, majd 2017-ben a Zoran Zaev vezette szociáldemokrata ellenzék került hatalomra, mely albán nemzetiségi pártok támogatásával kormányozza Észak-Macedóniát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!