Kazahsztánból utazott Pompejibe Ali, hogy egy kétezer éves falba karcolja: ALI

2024. június 22. – 22:30

Kazahsztánból utazott Pompejibe Ali, hogy egy kétezer éves falba karcolja: ALI
ALI – Forrás: Twitter

Másolás

Vágólapra másolva

A Pompeji Régészeti Park biztonsági őrei szombat reggel kaptak rajta egy kazahsztáni turistát, amint az egyik leghíresebb épületnél, Ceius házánál karcolgatott betűket a falba, írja azt Ansa.

Az Ali nevű kazah férfi épp azt véste csupa nagybetűvel: ALI.

A turistát előállították, és az is elképzelhető, hogy megtéríttetik vele az okozott kárt. A restaurátorok most azt próbálják kitalálni, hogyan tudnák helyreállítani a falat. A parkigazgató szerint egy új törvény segítségével akár az egész okozott kárt ráterhelhetik az elkövetőre.

„Ez egy nagyon súlyos bűncselekmény, az ilyet üldözni fogjuk, és az új törvénynek köszönhetően az elkövető kénytelen lesz visszafizetni az okozott kár teljes helyreállításának költségeit” – mondta Gennaro Sangiuliano, a kulturális minisztérium vezetője.

Pompeji a világ talán leghíresebb régészeti lelőhelye, évente több millióan keresik fel. Sok a rongálás is, de viszonylag ritka, hogy tetten érnek valakit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!