Azovsztalnál harcoló ukránok is hazamehettek egy új, 180 fős orosz-ukrán fogolycsere eredményeként

2024. június 25. – 22:34

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb fogolycserét hajtott végre Oroszország és Ukrajna az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével, összesen 180-an szabadulhattak a fogságból – írja az MTI az orosz és az ukrán hatóságok közlése nyomán.

„Június 25-én tárgyalások eredményeként a kijevi rezsim ellenőrzése alatt álló területről 90 orosz katonát hoztak vissza, akiket a fogságban életveszély fenyegetett. Cserébe az ukrán hadsereg 90 katonáját adták át” – áll az orosz védelmi minisztérium közleményében.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén megerősítette, hogy 90 ukrán hadifogoly szabadulhatott ki az orosz fogságból. Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint a most szabadult katonák között olyanok is vannak, akik 2022-ben a mariupoli Azovsztal acélmű védelmében vettek részt, illetve akkor kerültek fogságba, amikor az oroszok rövid időre elfoglalták a csernobili atomerőművet.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!