A brit kormány 1,4 milliárd fontot égetett el soha fel nem használt védőfelszerelésekre a Covid idején

2024. június 25. – 14:42

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül 1,4 milliárd font értékű védőfelszerelést semmisítettek meg vagy fognak megsemmisíteni az Egyesült Királyságban, az ügyről a világjárvány legpazarlóbb kormányzati ügyleteként írt a BBC. A lap által megszerzett iratokból kiderült, hogy a brit közegészségügyi beszállító cég, a Full Support Healthcare által biztosított, a Covid-19 idején berendelt minősített védőfelszerelésekből mintegy 1,57 milliárd darabot sosem használtak fel. A brit Egészségügyi Minisztérium, amely a védőfelszerelések beszerzéséért és szállításáért felelt a Covid-időszakban, úgy reagált, hogy a választások előtti időszak miatt nem tudtak nyilatkozatot tenni. A Munkáspárt „elképesztő pazarlásnak”, míg a Liberális Demokraták szerint „a közpénzekkel való kolosszális visszaélésnek” minősítette a szerződést.

A Full Support Healthcare 2020 áprilisában 1,78 milliárd font értékű szerződést kötött maszkok, szemüvegek és védőruházat beszállítására – ebből az időszakból ez a legnagyobb értékű megrendelés egyetlen beszállítótól ezen a területen, mely a kormány teljes kiadásának 13 százalékát tette ki. Összehasonlításul: a járvány előtt a vállalat éves nyeresége 800 ezer font volt – a szerződés értéke ennek sokszorosa. Hogy a vállalatnak azóta mekkora nyeresége volt, nem lehet tudni, mert 2021-ben az igazgatók, az 50 éves Sarah Stoute és férje, az 53 éves Richard adatvédelmi okokból a céget Jersey-be helyezték át, offshore-ba, ugyanakkor az adót továbbra is fizetik.

A BBC hat hónapon keresztül nyújtott be kérelmeket az NHS illetékes szervéhez, mire a válaszokból megtudták, hogy a Full Support Healthcare mintegy 1,4 milliárd font értékű PPE-je nem kerül felhasználásra. Ebben benne van már 749 millió darab olyan védőfelszerelés, amelyet már elégettek vagy megsemmisítettek, és további 825 millió darabot, amelyet felesleges készletként tartanak nyilván, és amelyeknek sorsa szintén vagy megsemmisítés, vagy újrahasznosítás lesz. A Full Support 2,02 milliárd darab védőfelszerelést biztosított, azonban csak töredékét, 232 millió darabot juttattak el az NHS-hez vagy más ellátórendszerekbe.

A kormány korábban úgy becsülte, hogy 85 millió font értékű védőfelszerelést nem fognak felhasználni, ami a tényleges összeg mintegy hat százalék teszi ki. A BBC próbálta nyilatkozatra vagy magyarázatra bírni a brit kormányt és az illetékeseket, de nem jártak sikerrel. Egy korábbi nyilatkozat szerint a brit kormány „gyorsan cselekedett a PPE beszerzése érdekében a világjárvány csúcspontján, versenyezve a túlfűtött globális piacon, ahol a kereslet jelentősen meghaladta a kínálatot”.

Peter Smith, korábbi kormányzati közbeszerzési tanácsadó szerint a védőfelszerelést illető, járvány idején kapott első becslések „sokkal magasabbak voltak, mint amennyire szükség lett volna... több tízmilliárd darabos óriási célértékekkel. Azt hiszem, a beszerzési emberek azt tették, amit sokan közülünk tettek volna, és kissé pánikba estek, hogy bejuttassák a felszerelést” – nyilatkozta a lapnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!