Házhoz szállítós drón zümmögött a telkénél, a floridai férfi lepuffantotta

2024. július 4. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva


Egy floridai férfi rálőtt a Walmart céggel társult startup egyik próbaszállítást végző drónjára. Dennis Winn ellen vádat emeltek légi jármű fegyveres megtámadása, 1000 dollárt meghaladó kárt okozó bűncselekmény, valamint lakott területen történő lőfegyverhasználat miatt.

A tettes elismerte, hogy egy 9 milliméteres kézifegyverrel rálőtt egy drónra az otthona közelében. A gép a DroneUp nevű startup cégé volt, ők a Walmarttal együttműködve szállítanák ki az online rendeléseket. A cég munkatársai Winn háza mellett, egy zsákutcában várták a próbaszállítást végző drónt.

Winn azt mondta, hogy már korábban is látott más drónokat repülni a birtoka felett, és meggyőződése, hogy azok megfigyelik őt. Ügyvédje szerint a drónon nem volt semmiféle felirat, amiből védence rájöhetett volna, hogy az a Walmartnak szállít. Ezért lőtt rá a húszméteres magasságban zümmögő drónra, amely visszatért a közeli Walmartba. Ott a cég munkatársai egy golyó ütötte nyomot találtak rajta, a kárt 2500 dollárra becsülték.

„Azt mondják, hogy telibe trafáltam, vagyis jó kis lövés lehetett”

– mondta a férfi a Fox videójában:

Amerikában ugyanolyan tétellel büntetik a drónokra való lövöldözést, mintha egy utasokkal teli személyszállító gépre nyitna valaki tüzet, akár 20 év börtön is járhat érte. Mivel a Walmart elkötelezett a drónos házhoz szállítás felfuttatása mellett, és az amerikaiak 44 százaléka tart otthon lőfegyvert, valószínűleg nem ez volt az utolsó ilyen eset.

(Fortune, Quartz)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!