VSquare: Magyarország legközelebbi szövetségesei sem tudtak Orbán újabb moszkvai útjáról

2024. július 5. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

A VSquare nevű oknyomozó oldal részleteket közölt Orbán Viktor újabb moszkvai látogatásának hátteréről. A VSquare és a Direkt36 újságírója, Panyi Szabolcs számolt be elsőként arról, hogy a magyar miniszterelnök az ukrán elnökkel való kijevi találkozó után Oroszországba utazik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaljon. A VSquare információi szerint Orbán mostani moszkvai útját teljes titokban, a Magyarországgal szövetséges országok tudta és értesítése nélkül szervezték meg.

A moszkvai útról az EU-tagállamok külügyminisztériumaival és az EU vezetésével sem kommunikáltak előzetesen, de az olyan jelentős NATO-szövetségesek sem tudtak hivatalosan a készülő Orbán–Putyin-találkozóról, mint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. Viszont a NATO felső vezetése elvileg tudott a dologról. „Megdöbbentünk, különösen Orbán Viktor kijevi látogatása után, ami azt sugallta, hogy a dolgok pozitív irányba haladnak” – nyilatkozta a VSquare-nek egy európai ország budapesti nagykövetségén dolgozó tisztviselő.

Egy másik tisztviselő is megdöbbenésének adott hangot. Szerinte „ez teljesen ellentétes azzal, ahogyan a diplomácia működik a szövetségesek között”. Úgy gondolja, egyértelműen az volt a szándék, hogy titokban maradjon Orbán terve, hogy ne tudják esetleg megakadályozni a Putyinnal való esetleges találkozót. Volt olyan forrás is, aki azt kritizálta, hogy a magyar kormány tudatosan megtévesztette a nyilvánosságot. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke korábban azt közölte, hogy Orbán a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozóján vesz részt július 5-én és 6-án az azerbajdzsáni Susában, viszont egy szóval sem említette a moszkvai látogatást.

A VSquare szerint jól mutatja a titkolózás mértékét, hogy uniós tisztviselők még a hír nyilvánosságra kerülése után sem tudtak információt szerezni magyar kollégáiktól Orbán útjáról. Charles Michel, az Európai Tanács elnökének stábja is sikertelenül próbálta megerősíteni az értesülést. Michel később arról posztolt az X-en (korábbi Twitter), hogy „az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében tárgyaljon Oroszországgal. Az Európai Tanács egyértelmű: Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat. Ukrajna nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni”. Nem csak az Európai Tanács elnöke ellenezte Orbán moszkvai vizitjét. „A moszkvai látogatásáról szóló pletykák nem lehetnek igazak, vagy mégis?” – írta ki az X-re Donald Tusk lengyel miniszterelnök.

A VSquare felidézi, hogy a Guardian uniós tisztviselőkre és magyar kormányzati forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Orbánék már a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel való találkozó előtt eltervezték a moszkvai látogatást. Ezt erősíti, hogy egy ilyen találkozót, akárcsak a kijevi látogatást, hosszas szervezőmunka előzi meg. Orbán tehát már akkor tudhatta, hogy a héten Putyinhoz is elmegy, amikor Zelenszkijjel tárgyalt.

Orbán Viktor legutóbb tavaly októberben Pekingben találkozott Putyinnal az „Egy övezet, egy út” fórumán, ahova egyedüli EU-s politikusként utazott. A mostani várható találkozó annyiban más, hogy két napja Magyarország hivatalosan is átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Ez egyben azt is jelenti, hogy Putyinnal már ilyen minőségében (is) találkozik Orbán. A magyar miniszterelnök oroszországi látogatása nagy port kavart az uniós vezetők és az európai államok vezetői között.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!