A politikába későn belépő, fanatikus Arsenal-drukker miniszterelnök szab új irányt a brit kormányzásnak

„Az apám egy szerszámkészítő volt” – ismételte újra és újra Keir Starmer a kampánykörútja alatt. A 61 éves politikus előszeretettel beszélt gyermekkorának szegény körülményeiről, remélve, hogy története rezonál majd az inflációtól és gazdasági stagnációtól szenvedő Nagy-Britannia választóinál. Főként, mert ellenfele, Rishi Sunak konzervatív miniszterelnök a feleségével együtt a királynál is gazdagabb.

Miután a Munkáspárt elsöprő többséggel nyerte a csütörtöki brit parlamenti választást, vezetője, Starmer lett az Egyesült Királyság új miniszterelnöke.

A Labour 412 képviselői helyet szerzett a brit parlament 650 fős alsóházában, a Rishi Sunak miniszterelnök által vezetett Konzervatív Párt viszont mindössze 121 mandátumot. Az eredmény Tony Blair 1997-es óriási munkáspárti győzelméhez mérhető, Starmerék közel kétharmados többséget szereztek. A 14 éve kormányon lévő konzervatívok viszont történetük legrosszabb eredményét érték el.

Az biztos, hogy noha az eredményt igen, Starmer kiállását nehéz lenne összehasonlítani az 1997-es Blairrel. Annak ellenére, hogy a felmérések már régóta előre jelezték, hogy a Munkáspárt vezetőjeként ő a legesélyesebb a kormányfői posztra, meglehetősen keveset tudni Starmer személyiségéről. A politikust közelről ismerők jellemzően a pragmatizmusát és célorientáltságát emelik ki.

Kritikusai szerint túlságosan óvatos, ráadásul szilárd erkölcsök híján pillanatnyi politikai megfontolások mentén hoz döntéseket megosztó kérdésekben. Támogatói viszont azt hangsúlyozzák, ügyvédi karrierje és a brit ügyészség élén eltöltött ideje kiválóan felkészítette Starmert arra, hogy megoldást találjon az ország legégetőbb problémáira.

Miután találkozott III. Károllyal, és kinevezték kormányfőnek, Starmer a Downing Street 10.-nél lévő miniszterelnöki hivatal előtt tartotta meg első beszédét. „Most az országunk határozottan a változásra szavazott, a nemzeti megújulásra, a politika közszolgálativá tételére” – mondta. Szerinte nagyra nőtt a szakadék az emberek elvégzett munkája és aközött, amilyen szolgálatot ezért cserébe kaptak a politikusoktól.

Munkáscsaládból jött ügyvéd

Starmer egy dél-londoni munkáscsaládba született 1962-ben, anyja nővérként, apja szerszámkészítőként dolgozott. A legenda szerint hithű munkáspárti szülei Keir Hardie-ról, a Munkáspárt első parlamenti vezetőjéről nevezték el a fiukat. Még kiskorában kiköltöztek London agglomerációjába, ahol Starmert felvették egy jó nevű állami gimnáziumba.

Ez a látszólag apró részlet fontos Starmer személyes történetében, ugyanis a brit miniszterelnökök elsöprő többsége olyan elit fizetős intézményekben tanult, mint az egymaga húsz miniszterelnököt kitermelő Eton College. Az osztálykülönbségekre érzékeny brit társadalomnak fontos jelzés, ha valakit nem a születésétől kezdve nagyságra készítettek fel.

Starmernek saját bevallása szerint nehéz volt a kapcsolata az apjával, aki gyakran 14 órás műszakokat dolgozott a szerszámgyárban. „Bonyolult ember volt, magának való” – mondta róla Starmer, aki azt elismerte, hogy apja nagyon szerette a súlyos autoimmun betegségben szenvedő feleségét. Starmer családi háttere, azaz apja önfeláldozása és anyja betegsége nagyban formálta politikai nézeteit, és tinédzserként belépett a Munkáspártba.

Szintén tinédzserkorára tehető Starmer legendás fociszeretetének eredete, a későbbi politikus ugyanis ekkor lett Arsenal-drukker. A csapathoz fűződő kapcsolata a mai napig nagyon szoros, rendszeresen lehet például látni az Emirates Stadion lelátóin. Sőt, pár hónapja arról mesélt viccelődve a Telegraphnak, hogyan segített leigazolni a csapatnak Declan Rice-t, aki úgy adott autogramot Starmer kisfiának műsorfüzetébe, hogy az alá szerződést rejtettek.

Starmert ezután felvették a leedsi egyetem jogi korára, ahol többek között tagja volt a Szocialista Alternatívák szerkesztőbizottságának. Barátai szerint Starmer végezte a munka nehéz részét:

amíg a többiek csak ültek és beszélgettek, ő vitte el a nyomdába az iratokat, és terjesztette szét őket a könyvesboltokban

Az államvizsga után a fiatal ügyvéd emberi jogi ügyekkel kezdett foglalkozni. Dolgozott többek között a Karibi-térségben, ahol halálbüntetésre ítélt bűnözőket védett. Ezután Észak-Írországba küldték, ahol rendőrségi tanácsadóként kövekkel és Molotov-koktélokkal kellett szembenéznie a nagypénteki egyezmény utáni zavaros időszakban. Starmer később úgy hivatkozott az észak-írországi rendőri munkára, mint ami döntően befolyásolta őt abban, hogy politikai pályára lépjen.

Tony Blair munkáspárti miniszterelnök kormányzása idején Starmer nyíltan tiltakozott az USA iraki háborúja ellen, amihez Nagy-Britannia is csatlakozott. Egy 2003-as Guardian-cikkben például Starmer úgy érvelt, nincs jogi alapja az iraki beavatkozásnak.

Starmer ügyvédi pályája meredeken ívelt felfelé, és 2008-ban kinevezték a brit ügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) élére. A szervezet vezetőjeként eljárást indított többek között korrupt parlamenti képviselők és al-Kaida-sejtek ellen,

saját maga azonban a legnagyobb eredményének az ügyészség papíralapú aktáinak digitalizálását tartja.

Starmert 2014-ben lovaggá ütötték az igazságszolgáltatásban végzett érdemei miatt.

Későn érő politikus

Starmer a kollégáihoz képest későn, 52 évesen lépett be a nagypolitikába, amikor a Munkáspárt őt jelölte ki a visszavonuló képviselőjük helyére a belső-londoni Holborn és St Pancras választókörzetben. A stabilan baloldali körzetet simán nyerte Starmer a 2015-ös választáson, ahogy 2017-ben és 2019-ben is.

Miután a párton belüli reményekkel ellentétben a 2015-ös választáson a Munkáspárt vereséget szenvedett a konzervatívokkal szemben, ez Ed Milliband pártelnök lemondásához vezetett. Starmert mindössze egy héttel a képviselői megválasztása után már arra buzdították munkáspárti aktivisták, hogy induljon el a párt vezetői posztjáért, ám ő ekkor még elegendő tapasztalat hiányában visszautasította a felkérést. Az elnökséget végül a radikális baloldali Jeremy Corbyn nyerte el.

Starmer az aktuális vezetéstől távol álló backbencherként, azaz a parlament hátsó soraiban ülő, nem kormánytag (vagy árnyékkormánytag) képviselőként Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzéséért kampányolt. A brexitnépszavazáson azonban a többség a kilépésre szavazott. Corbyn vezetése alatt először bevándorlásért felelős árnyékbiztos, majd az Európai Unióból való kilépésért felelős árnyékminiszter lett, ám a párton belül egyértelműen a Corbyn-féle elnökség egyik nagy ellenfelének tartották.

Az árnyékkormányban Starmer támogatott egy esetleges második brexitnépszavazást, amelyen a kilépési megállapodás feltételeit kellett volna elfogadtatni. Emellett többször felszólalt a Nagy-Britanniában élő EU-s állampolgárok jogai mellett, annak ellenére, hogy tágabban ellenezte a munkaerő további szabad mozgását.

Pragmatikus vezető

A 2019-es előrehozott választáson a Munkáspárt katasztrofális vereséget szenvedett a Boris Johnson vezette konzervatívokkal szemben. Mindössze 202 parlamenti helyet szereztek, amivel 1935 óta a legrosszabb eredményt érték el. A vereséget egyértelműen Corbyn számlájára írták fel, akit a radikális baloldali imázsa és a párton belüli antiszemitizmus-botrányai elfogadhatatlanná tettek a brit szavazók egy jelentős részének szemében.

Ez különösen igaz volt az észak-angliai rozsdaövezet választókörzeteire, ahol sorban nyertek olyan helyeken a konzervatívok, ahol addig évtizedekig csak a Munkáspárt rúgott labdába. Ezek a területek jellemzően szegényebbek és kevésbé diverzek az ország többi részéhez képest, ráadásul nagy arányban igennel szavaztak a brexitnépszavazáson.

Corbyn lemondott a választási vereség után, Starmer pedig többek között a fentebb említett választók visszahódításával kampányolt a párt elnökségéért. A politikus egyértelműen baloldali jelöltként pozicionálta magát, aki saját bevallása szerint egyetértett Corbyn gazdasági elképzeléseivel, ám képes azokat kevésbé megosztó módon tálalni. Emellett megfogadta, hogy felszámolja a Munkáspártban elburjánzó antiszemitizmust. Ez személyes ügy is neki, mert a felesége és a gyerekei vallásos zsidók.

Starmer már a kampánya elején támogatást kapott olyan munkáspárti politikusoktól, mint Gordon Brown volt miniszterelnök vagy Sadiq Khan londoni polgármester. Aztán beállt mögé a Unison, a pártban befolyásos szakszervezetek egyik legnagyobbika,

2020 áprilisában pedig 56 százalékos szavazataránnyal legyőzte a Corbyn-frakció jelöltjét (és egy harmadik jelöltet) a pártelnökségért vívott harcban.

A Munkáspárt vezetőjeként Starmer azonnal nekilátott a párt imázsának javításához, amit jellemzően középre húzással oldott meg. Visszatáncolt korábbi ígéreteinek egy részétől, például a jövedelemadó emelésétől, a közszolgáltatások államosításától és az egyetemi tandíjak eltörlésétől. A politikus a Covid-járvány okozta megváltozott pénzügyi helyzetre fogta az irányváltást.

Emellett szisztematikusan eltávolította a párt botrányos tagjait, köztük magát Corbynt is, aki a csütörtöki választáson függetlenként indult régi körzetében – és nyert is. Szakított a Corbyn-féle pacifista külpolitikával is, és az oroszpártinak tartott elődjével szemben egyértelműen kiállt Ukrajna mellett a 2022. február 24-i orosz invázió után, illetve ígéretet tett a brit hadsereg fejlesztésére.

Komolyabb problémát okozott viszont Izrael melletti kiállása, amivel kivívta a párt balszélének a haragját. Bár Starmer azóta finomított álláspontján, és többek között ő is azonnali tűzszünetet követel a gázai konfliktusban, vannak arra utaló jelek, hogy a párt törzsszavazói körében maradandó a károsodás: a májusi helyhatósági választásokon például az amúgy nagyot nyerő Munkáspárt meglepően gyengén szerepelt néhány olyan városban, ahol nagy a muszlim lakosság vagy a progresszív fiatalok aránya.

Sok kérdőjel is van, de ami a Munkáspárt hatalomra kerülésével biztosan változni fog, az a brit kormány hozzáállása az Európai Unióhoz, még úgy is, hogy Starmer a választás előtt egy nappal azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Királyság az ő életében biztosan nem fog visszalépni az EU-ba. Egy, a Telexnek nyilatkozó brit szakértő szerint a Munkáspárt szorosabbra akarja fűzni a kapcsolatokat az EU-val, és azt szeretnék, hogy az Egyesült Királyság újra Európa egyik vezető hatalma legyen.

Karizma helyett igazgatás

Starmer a parlamenti ellenzék vezetőjeként többször követelt előrehozott választásokat. Végül Rishi Sunak konzervatív miniszterelnök májusban írta ki a szavazást július 4-re. Az időponttal egyébként mindenkit meglepett: az Egyesült Királyságban ötévente tartanak parlamenti választást, Sunaknak pedig legkésőbb 2025 januárjáig lett volna ideje választást kiírni. Emiatt sokan arra számítottak, hogy a miniszterelnök kivár még a választás kiírásával, amíg pártja kicsit jobban nem áll a felmérésekben.

A Munkáspárt már a kampány legelején toronymagas esélyese volt a szavazásnak, a toryk ugyanis nem voltak képesek visszakapaszkodni Johnson partibotrányai és Liz Truss komédiába fulladó, salátahosszúságú miniszterelnöksége után.

A kampány során Starmer valamelyest javított sótlannak tartott imázsán, a Sunakkal folytatott televíziós vitákban például egy-két bökkenőt leszámítva hozta a kötelezőt.

Kritikusai ennek ellenére azzal vádolják, hogy unalmas, ötlettelen és karizma nélküli, miközben támogatói kis túlzással pont ezt tartják a legnagyobb előnyének. Szerintük ugyanis a recsegő egészségügytől kezdve a gazdasági stagnálásig Nagy-Britanniának pont olyan problémái vannak, amit egyszerűen profibb igazgatással meg lehetne oldani.

Tom Baldwin, a nemsokára megjelenő Starmer-életrajz szerzője úgy látja, a politikus alapvetően a bürokrácia híve. A szerző szerint megveti a parlamentet, és elutasítja a víziókat, melyeket túl elvontnak, és az ígéreteket, melyeket túlságosan korlátozónak tart. Ezek helyett az unalmas hétköznapi dolgok professzionálisabb lebonyolítását részesíti előnyben.

Támogatói ezen a ponton hozzák fel Starmer tapasztalatát, úgy érvelve, hogy míg a legtöbb politikus soha az életben nem vezetett nagyobb szervezetet, Starmer sikeresnek bizonyult a brit ügyészség élén. A politikus egyik parlamenti segítője így foglalta össze Starmer filozófiáját:

„Keir alapvetően úgy véli, hogy a legtöbb probléma megoldható, ha olyan embereket ültetünk egy szobába, akik értik a dolgukat, meghallgatják a bizonyítékokat, majd döntéseket hoznak.”