Orbán a Newsweekben megjelent véleménycikkben szállt bele a NATO-ba

2024. július 6. – 11:19

Orbán a Newsweekben megjelent véleménycikkben szállt bele a NATO-ba
Orbán Viktor (balra) és Vlagyimir Putyin mosolyogva távoznak 2024. július 6-i moszkvai tárgyalásaik után tartott közös sajtótájékoztatójukról. Fotó: Evgenia Novozhenina / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú publicisztikában bírálja az Észak-Atlanti Szövetséget, vagyis a NATO-t Orbán Viktor a Newsweek című amerikai hetilapban. Fő, már a címben jelzett megállapítása szerint a NATO az eredeti céljától eltérve mostanában nem a békét, hanem a végenélküli háborút szolgálja. Ez szerinte szembe megy a szervezet alapértékeivel.

Mielőtt téziseit kifejtette volna, Orbán történelmi visszatekintéssel kezdett. Az elmúlt hetekben több interjújában is azt állította, hogy mostanában sokat olvas a világháborúkról, bár olvasmányélményeiből az alapján, amit mesél róluk, gyakran jut téves következtetésekre. Mint ebben a publicisztikájában is, ahol azzal nyit, hogy „A 20. századi Magyarország története szerencsétlen módon háborús vereségek története. Közös élményeink a háborúk, melyeket olyan szövetségi rendszerekben vívtunk, melyeknek eredetileg nem akartunk tagjai lenni, és melyek valamilyen hódítás reményében alapíttattak”.

Ki tudja, mire gondolhat vajon. Magyarország az osztrák-magyar monarchia egyenrangú társállamaként az első világháború előtt alapítója volt a központi hatalmak szövetségének, a második világháború előtt pedig – és ebben igaza van Orbánnak – a területszerzés, a határrevízió reményében társult a fasiszta Olaszországgal és a náci Németországgal is.

Ebből a téves premisszából kiindulva jut el a NATO-csatlakozás pillanatáig, amit úgy jellemez, hogy Magyarország „talán ötszáz év óta először” önként csatlakozott egy katonai szövetséghez, amit az tett vonzóvá, hogy annak nem háborúk vívása, hanem a béke megőrzése volt a célja.

Ezután hosszasan méltatja Magyarország szerepvállalását a különböző nemzetközi missziókban, bár afölött elsiklik, hogy az afganisztáni esetében erre például azért volt szükség, mert a szövetség egyik tagállama támadásként értékelte a 2001. szeptember 11-i merényleteket, és élt az Észak-Atlanti Szerződés v. cikkelyével, mely egy tagállam megtámadása esetén kollektív védelmet ír elő.

Innen szinte minden átvezetés nélkül kezd bele a címben is jelzett álláspontja kifejtésébe. Nincs szó arról, hogy Oroszország, melynek államfőjét épp a minap látogatta meg szinte közvetlenül azután, hogy Magyarország átvette az EU soros elnökségét, 2022. februárjában totális háborút indított Ukrajna ellen. Mi több, még csak nem is említi, sem Oroszországot, sem Vlagyimir Putyint. Arról ír, hogy a NATO-ban egyre hangosabbak azok, akik konfrontációt keresnek más világhatalmakkal – például úgy, hogy Ukrajnában végezzenek műveleteket.

De Magyarország – amely Orbán történelmi meglátásaival szemben, mint jeleztük, a második világháborúban a területszerzés határozott céljával kötött katonai szövetségeket – „békeszerető nemzetként védelmi szövetségként gondol a NATO-ra”, ezért is „állapodott meg abban” a NATO-val, hogy mentességet kap Ukrajna közvetlen anyagi és katonai támogatása alól. Magyarországnak amúgy semmi szüksége sem volt mentességre, mert az Észak-Atlanti Szerződés, a NATO alapokmánya semmi ilyesmire sem kötelezte, ahogy arra Jens Stoltenberg a katonai szövetség távozó főtitkára budapesti látogatásán fel is hívta Orbán figyelmét.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!